csupasport bannerhátsófüves banner

Megdőlt Janisz Kurosz rekordja a Spartathlonon, két magyar a top tízben

Vágólapra másolva!
2023.10.01. 07:45
null
Elképesztő, 19:55-ös idővel mostantól Fotisz Ziszimopulosz tartja a pályacsúcsot a 246 kilométeres görög versenyen, Gáspár Péter a 7., Mihalik Norbert a 10. helyen ért célba.

Pályacsúcs a 2023-as Spartathlonon, a versenyt szinte az elejétől a végéig vezető görög Fotisz Ziszimopulosz 19 óra 55 perc alatt ért be a célba! A korábbi rekordot 1984-ben a sportág legendája, Janisz Kurosz tartotta 20 óra 25 perccel. A versenyt közvetítő Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldala vasárnap fél egy körül az alábbi posztot tette ki az oldalára:

„A görög Fotis Zisimopoulos elképesztő tempót diktálva vezeti a versenyt. A 205 km-es cp-t 16 óra 48 perc alatt érte el (4:55 perc/km). Összehasonlításképpen: tavaly ugyanő 21 óra 01 perc alatt ért célba, és az idén 68 perccel jobban állt a 194 km-es ponton, mint tavaly. Ez 20 óra körüli célidőt sejtet.”

Magyar idő szerint reggel fél nyolckor (Görögországban +1 óra az időeltolódás), három magyar versenyző teljesítette sikerrel a versenyt, Gáspár Péter (23 óra 41 perc, ez minden idők harmadik legjobb magyar ideje!) a 7., Mihalik Norbert (24 óra 39 perc) a 10., Erős Tibor (24 óra 40 perc) a 11. helyen zárt. Még 15 magyar futó van úton Leonidász szobra felé – sajnos az éjszaka Horváth Tamás 132 km-nél kicsúszott a szintidőből, Evetovics Balla Hajnalka pedig 153 km-nél volt kénytelen feladni a versenyt.

Érdemes megjegyezni, hogy a nőknél az első három helyezett is jobbat futott az eddigi pályacsúcsnál, amit a lengyel Patrycja Bereznowska tartott (24:48). Az amerikai Camille Herron (USA – 22:35) nyert, a második a finn Noora Honkala lett 23 óra 23 perccel a finn Satu Lipiäinen (23:48) és a magyar Zétényi Szvetlana (27:57) előtt. A többi versenyző eredménye és a pontos sorrend ide kattintva érhető el.

A magyar csapat tagjainak futásáról folyamatos élő tudósítást ad a Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldala, friss információkért azt érdemes követni. A verseny végén összefoglalóval jelentkezünk.

Nyitókép: Gáspár Péter a célban, Spartathlon Magyar Csapat

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik