William Gallas a barátaival lefutotta a SPAR Budapest Maratont

A 2006-ban világbajnoki ezüstérmes 84-szeres francia válogatott hátvéd négytagú csapatban teljesítette a versenyt.
William Gallas visszavonulása után sem szakadt el a sporttól, rengeteg gála- és jótékonysági futballmérkőzésen vesz részt, továbbá rendszeresen fut és konditermi edzéseket végez. Múlt hét végén négytagú csapatban pedig a SPAR Budapest Maratont teljesítette.

„A budapesti maratont a barátaimmal teljesítettem, de ők olyanok nekem, mint a családom – válaszolta a Csupasportnak az NB I-es ZTE FC-nél utánpótlásedzőként dolgozó 46 éves William Gallas, aki 2002 és 2010 között 84 meccsen játszott a francia válogatottban, 2006-ban világbajnoki ezüstérmes lett. – Szeretek futni, de a karrierem utolsó három évében már a vádlimmal küszködtem, ezért csak csapatban tudom teljesíteni a maratont.
Jót szórakoztunk, remek élmény volt, sok tapasztalatot szereztünk.
Egy kicsit ideges voltam, teherként éltem meg, hogy esetleg a vádlim miatt nem tudom lefutni az én részem. Nagyszerűen éreztük magunkat, már tervezzük a következőt, amely Londonban, Párizsban vagy New Yorkban lesz.”
Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás
Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban
Csupasport
2026.02.01. 22:06

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal
Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell
Csupasport
2026.01.28. 13:15

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen
Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik





