csupasport bannerhátsófüves banner

Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés

Vágólapra másolva!
2023.12.01. 23:18
null
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) jövőre július 27-én rendezi meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelyre február elsejétől lehet nevezni.






Az MKKSZ pénteki közleménye szerint az esemény központja ezúttal is a zamárdi szabadstrand lesz, a résztvevők innen indulva teljesíthetik a nyolc kilométeres távot.

Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketingigazgatója elmondta, a nevezők tekintetében az idén ismét sikerült átlépniük a 4000-es számot és hasonló folytatásban bíznak 2024-ben is. Az indulók újra bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (például kajakkal, kenuval, SUP-pal, outriggerrel, sárkányhajóval) teljesíthetik a Zamárdi–Tihany–Zamárdi szakaszt.

„Február elsején nyitjuk meg a nevezési ablakot a balatonatevezes.hu weboldalon. Bízom abban, hogy július 27-én elérhetjük az ötezer indulót is, ami mérföldkőnek számítana az átevezés történetében. Miközben egy időben több százan vagy akár ezren gyűrik a Balatont, a parton is különféle, újabb és újabb aktivitásokkal készülünk a barátok, családtagok, kísérők számára” – fogalmazott Vida Gergely.

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

„Ragadj lapátot!” – országszerte jön a Kajak-Kenu Nyílt Nap

Kajak-kenu
2025.06.04. 12:38

Szombaton Kaposváron rendezik a kajak-kenu maratonisták válogatóversenyét az augusztusi Világjátékokra

Kajak-kenu
2025.04.25. 12:52
Ezek is érdekelhetik