csupasport bannerhátsófüves banner

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport  Csupasport
2025.08.09. 20:04
null
Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyílt vízi válogatott úszó Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást, ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence, a búvárúszó-válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

A közleményből kiderül, hogy teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a honvéd zezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A szervezői csoport több mint 1000 főből állt, a vízben egy 150 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó garantálta a biztonságot. Az egészségügyi hátteret 60 tagú orvosi és ápolói stáb, valamint három kórházhajó biztosította.

„A két halasztás után ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta, és a résztvevők türelmét, kitartását felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – idézte a közlemény Kocsis Árpádot, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetőjét.

Az ideivel együtt 1979 óta már közel negyedmilliónyian teljesítették a klasszikus távot, összesen 1.27 millió kilométert úszva a Balatonban.

Címlapfotó: MTI/Krizsán Csaba

Legfrissebb hírek

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Nagy Nándor és Békési Eszter volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson – videók

Úszás
2026.08.01. 13:20

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Csupasport
2026.07.30. 18:47

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2026.07.23. 13:29

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.16. 12:37