csupasport bannerhátsófüves banner

Magyar terepkerékpáros-sikerek Belgiumban és Hollandiában

2024.01.08. 23:49
null
Takács Zsombor második helyen ért célba a junior terepkerékpárosok (cyclocross) világkupa-sorozatának belgiumi, zonhoveni állomásán.

Azok után, hogy néhány nappal ezelőtt a 17 éves Vas Barnabás harmadik lett a hollandiai Hulstben rendezett junior-világkupaversenyen, vasárnap Zonhovenben a terepkerékpárosok másik kiemelt magyar reménysége, a 18 éves Takács Zsombor is remekelt, és dobogóra állhatott a legutóbbi vk-viadalon – adta hírül az utanpotlassport.hu.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a belgiumi versenyen a holland Senna Remijn végzett az élen, a korosztályos Eb-ezüstérmes Takács Zsombor 37 másodperc lemaradással szerezte meg a második helyet, míg Vas Barnabás két perc feletti hátránnyal 11. lett

A felnőtt női mezőnyben a magyar bajnok Vas Kata Blanka (22) a nyolcadik helyen tekert be, 2 perc 37 másodperc lemaradással a győztes holland Puck Pieterse mögött.

Egy nappal korábban egy másik belgiumi helyszínen, Gullegemben is rendeztek versenyt, amelyen szintén részt vett Vas Blanka és Takács Zsombor is, mindketten ötödikként értek célba a saját futamukban.

Címlapfotó: Takács Zsombor (balra) 2. helyen végzett Zonhovenben (Forrás: bringasport.hu)

Legfrissebb hírek

Tíz jó ok, amiért érdemes rendszeresen bringázni

Csupasport
2026.05.10. 21:39

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
2026.02.08. 14:37

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
2026.02.04. 09:08

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

Csupasport
2026.01.14. 21:50

Tippek a téli bringázáshoz

Csupasport
2025.12.30. 11:58
Ezek is érdekelhetik