csupasport bannerhátsófüves banner

Spartan Race: irány a kiképzőpálya!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 20:44
null
Leginkább katonai kiképzéshez hasonlít. A Spartan Race versenyzői fizikai és szellemi határaikat feszegetik, szögesdrót alatt kúsznak, sárban dagonyáznak, vagy éppen falat másznak. De mi is pontosan a Spartan Race?!

Ha valaki szereti a kihívásokat, adott esetben a sárban dagonyázást, és megközelíteni teljesítőképessége határait, a Spartan Race-t neki találták ki!

„Ez a sport az akadályfutó-versenyek egyik legnépszerűbb, világszerte elterjedt mozgásformája – adott betekintést ebbe a különleges sportágba Csatos Mónika személyi edző, aki maga is gyakran indul Spartan Race-versenyeken. – A lényege a fizikai és szellemi határok feszegetése, méghozzá úgy, hogy a versenyzőknek a táv legyőzése mellett változatos akadályokat kell leküzdeniük.

Lényegében katonai kiképzésre hasonlít leginkább, a versenyzők szögesdrót alatt kúsznak, sárban dagonyáznak, falat másznak, tüzet ugranak, hogy csak néhányat említsek a legyőzendő akadályok közül.”

Az első Spartan Race-t 2010-ben rendezték Vermontban, s rövid időn belül világszerte elterjedtté vált. Jelenleg 14 országban rendeznek Spartan-versenyeket, többek között Kanadában, Európa-szerte, Dél-Koreában és Ausztráliában.

ELENGEDHETETLEN KÉPESSÉGEK

Az első és egyben legfontosabb az elszántság és kitartás. A mentális felkészültség azért fontos, mert a Spartan-versenyen bármikor jöhet váratlan fordulat, ami megnehezíti a versenyt vagy akár véget is vethet neki. Azoknál az akadályoknál ugyanis, amit a versenyző nem tud legyőzni, 30 burpee-vel, azaz négyütemű fekvőtámasszal kiváltható a teljesítés.

„A Spartan Race egy életérzés, aminek hihetetlen motiváló ereje van – folytatta Csatos Mónika. – Aki egyszer kipróbálja, valószínűleg örökké rabul ejti. Van, akit a kihívás fog meg benne, a csapatszellem, vagy hogy ismét önfeledten futhat, dagonyázhat, kúszhat-mászhat. Egy ilyen verseny akár az egész életmódunkat átformálhatja, a felkészülés pedig segít rászokni a rendszeres mozgásra, megfelelő táplálkozásra.”

NÉGY NEHÉZSÉGI FOKOZAT KÖZÜL VÁLASZTHATUNK

Az egész ötlet hét őrült ultraversenyző fejéből pattant ki. Maga a verseny 2010-ben indult, és olyan sportolóknak találták ki, akik elszántak, igénylik az embert próbáló kihívásokat, különleges és meglehetősen alternatív állóképességi versenyre vágynak.

A versenynek különböző típusai, nehézségi fokozatai vannak.

1. Spartan Sprint: A versenyek „előszobája” (5 kilométer, minimum 20 akadály), ami megfelelő felkészülés mellett legyőzhető táv azoknak is, akik csak ismerkednek az akadályversenyekkel.

2. Spartan Super: (13 kilométer, minimum 25 akadály) már komolyabb tervezést, előkészületeket igényel.

3. Spartan Beast: Nem véletlenül hívják „szörnynek”. A Spartan-versenyek nehézfiúja, még a legelszántabb, rutinos versenyzőknek is jelentős kihívás a 20 km-es (tehát közel félmaratoni!) táv, minimum 30 akadállyal. A táv hegyes területen, sáros, vizes és különböző nehézségi fokozatú feladatokkal tarkított.

4. Death Race: A legdurvább, legnehezebb és a leginkább embert próbáló verseny, amelyen csak a legkeményebb futók mernek indulni. Kiemelkedő mentális és fizikai erőre van szükség, s a végén minden erőtartalékra. Ezen a távon a versenyzők 90%-a elbukik.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
7 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik