csupasport bannerhátsófüves banner

Már lehet nevezni a júliusi Hervis Balaton-átevezésre

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 06:56
null
Február elsejétől lehet nevezni az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízi sporteseményére, a Hervis Balaton-átevezésre.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a honlapján, a kajakkenusport.hu-n adta hírül, hogy csütörtöktől lehet nevezni a Hervis Balaton-átevezésre a balatonatevezes.hu oldalon. Az eseményt július 27-én rendezi meg az MKKSZ.

Érdemes sietni, hiszen az előnevezési időszakban ezúttal is kedvezményesen lehet regisztrálni, emellett ettől az évtől az indulók azt is eldönthetik, hogy július 27-én milyen idősávban szeretnének vízre szállni a zamárdi szabadstrandon. A délelőtti idősávot választók 10 és 12 óra között, a délutánira jelentkezők 12 és 14 óra között rajtolhatnak el – derül ki a szövetség honlapján megjelent hírből.

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményére hetedszer kerül sor, a központ ezúttal is a zamárdi szabadstrand lesz; a résztvevők innen indulva Tihany felé veszik az irányt, majd egy fordulót követően visszaevezve teljesítik a nyolc kilométeres távot. Tavaly mintegy 4200-an szálltak vízre, a szervezők abban bíznak, hogy idén még többen vállalkoznak rá.

Az online előnevezési időszak július 24-ig tart, de a regisztrációjukat április 30-ig, illetve június 30-ig véglegesítők kedvezményes áron vehetnek részt az átevezésen, és megkapják az esemény hivatalos pólóját is. Az átevezés napján, azaz július 27-én korlátozott számban még a helyszínen is lehet nevezni. Az árakkal és a határidőkkel kapcsolatos további információk a balatonatevezes.hu oldalon olvashatók, amelyen a nevezés is leadható.

Az útvonalat a szokásoknak megfelelően bármilyen kézzel hajtható vízi járművel teljesíteni lehet, a célba érkezőket a parton befutóérem várja, emellett az egyes kategóriák három legjobbját külön is díjazzák.

Fotók: kajakkenusport.hu

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Futballélet a Balaton partján – háttérbeszélgetés Tihanyban

Labdarúgó NB II
2025.08.01. 15:55

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
2025.07.09. 21:01

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34
Ezek is érdekelhetik