csupasport bannerhátsófüves banner

Visszavágna a Körnek, egyre jobb formába lendül, s merész célokat tűzött ki maga elé

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 09:06
null
Nikolics Márkónak egy-egy sikeres és sikertelen Kör-részvétele van, idén ősszel ismét végig akar menni a börzsönyi pályán.

Még nem telt el sok az évből, nézzünk vissza egy kicsit: milyen volt a tavalyi idénye?
Szuper
– mondta Nikolics Márkó a Csupasportnak. – Sok versenyen sikerült nagyon jó eredményt elérnem, és fontos, hogy elkerültek a sérülések.

Mely versenyeket emelné ki?
Az első, amelyet rendesen megnyomtam, a Vértes Terep Maraton volt, amelyet rögtön sikerült is megnyernem, majd a Mátrabércen nagyon jó idővel ötödik lettem, amire büszke vagyok. A Szentlászló Trailen pályacsúccsal győztem, miután nyolc óra tizennégy perc alatt értem be a célba. Még a salzburgi Mozart Ultrát is kiemelném, amely nem sikerült annyira jól, de büszke vagyok a teljesítésére, mert nehéz volt a terep. A nyolcvankét kilométeres pálya négyezerháromszáz méter szintemelkedéssel volt fűszerezve, én pedig tíz óra negyvenegy perc alatt mentem végig.

Ha jól tudom, volt egy eléggé meghatározó pillanata az előző esztendőnek…
Így van, a Kör. Sajnos nem sikerült teljesítenem, de sokat tanultam belőle. Korábban egyszer már sikeresen végigmentem rajta, akkor a biztos befutás volt a cél, ám tavaly nem tudtam, hogy mit is akarok. Előzetesen a huszonhárom órán belüli teljesítést lőttem be, de a formámból adódóan azt éreztem, hogy még a pályacsúcs is bennem van. Sajnos több dolog is rosszul sült el, az időpontválasztás sem volt jó. Szeptemberben futottam, reggel hat órakor nagyon hideg volt, hat fokot mutattak a hőmérők, míg délelőtt tízkor már harminc volt. Ez a frissítésemre is nagy hatással volt, megborultam, dupla annyit ittam az előzetesen eltervezetthez képest. Gyomorprobléma kínzott, szédültem, elkezdtem hallucinálni, nem voltam jó állapotban, úgy döntöttem, hogy kiszállok. Nem volt egy világmegváltó napom… Sok mindenre nem figyeltem kellően, így a pulzusomra sem, de a fő probléma a frissítés és az időjárás volt. Sokat gondolkodtam azóta, lehet, hogy fejben sem voltam ott százszázalékosan. Tudom, ha ilyen nagy vállalást szeretne az ember teljesíteni, maximális koncentráció szükséges.

Zajlik a felkészülés: milyen formában van?
Nemrég kint voltunk az Egyesült Államokban, nehéz volt visszaállnom, egyelőre nem vagyok a legjobb formában, de folyamatosan edzek. A munkámban volt egy nagy változás, több lett a stressz, ez hatással van a futóteljesítményemre is. Azonban nem féltem magam, tudom, hogy kemény munkával jó formába kerülök, becsülettel végzem az edzéseket, hiszen merész céljaim vannak.

Miket tűzött ki maga elé?
Márciusban jön a Bükki Kilátások, majd a Mátrabérc, és az egyik főversenyem az Ultra Trail Hungary száztizenegy kilométeres távja. Ezt követően hosszabb verseny nélküli időszak jön, de edzek tovább, és október elején ismét nekiugrom a Körnek, s hiszem, hogy ezúttal teljesítem.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik