csupasport bannerhátsófüves banner

Toldi Péter nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét

Csupasport  Csupasport
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 17:25
null
Új pályacsúccsal, 104 óra 33 perc 30 másodperc alatt az első helyen ért célba Toldi Péter a 2024-es Hell Race-versenyen a Himalájában.

A Szegedi Vasutas Sportegyesület futója ezzel a negyedik ember lett a világon, aki szintidőn belül tudta teljesíteni az először 2017-ben megrendezett, 480 kilométer hosszú versenyt Manalib és Leh városa között. Egyébként a versenyt kétszer is teljesítő Szőnyi Ferenc 2018-as pályacsúcsát (108 óra 52 perc) adta át a múltnak.

„Most még mind szellemileg, mind fizikailag egy szobanövény aktivitásával tudom csak felvenni a versenyt. Ülök a szállásom ablakában, bámulok az Indus-völgyet körülálló hegyekre és közben a gondolataim összevissza cikáznak az elmúlt napok, hetek élményei között – írta a Facebook-oldalán Toldi Péter.

Azonban amíg kósza emlékeim össze nem állnak valamilyen érthető történetté, addig sem szabad elfelejtenem a hálámat kifejezni azoknak, akik nemcsak a siker idején, de a szürke hétköznapok során is hittek, hisznek bennem!”

A magyar futó nem először indult versenyen a Himalájában, egy évvel ezelőtt a 270 kilométeres távon mérette meg magát.

Képek: Toldi Péter ultrafutó Facebook-oldala

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
22 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik