csupasport bannerhátsófüves banner

Régi vágya teljesült a Kör távjának teljesítésével, de többet nem vág neki

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.10. 17:39
null
Kelemen Anett Ispán Zsolttal együtt 35 óra és 43 perc alatt ért végig a Körön, s nagyon kellett koncentrálniuk, az útvonal nyolcvan százaléka nehezen járható volt.

Érzelmes bejegyzést írt a Kör 152 kilométeres távjának teljesítésével kapcsolatban a közösségi oldalára: néhány nap elteltével hogyan gondol vissza rá?

Nagy álmom volt, régóta meg szerettem volna valósítani – mondta Kelemen Anett, aki Ispán Zsolttal együtt 35 óra és 43 perc alatt ért végig a börzsönyi kihíváson. – Néhány nap elteltével az ugrik be, hogy elég erős voltam ahhoz, hogy végigmenjek és megcsináljam. Igaz, Zsolttal kicsúsztunk a szintidőből, de ez abszolút nem szomorít el. Már az indulás előtt leszögeztük, hogy nem számít, mennyi idő alatt és milyen körülmények között teljesítjük a távot, a lényeg, hogy körbeérjünk. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.

Hogyan oszlott el a futás és a gyaloglás a harminchat óra alatt?

Kevés futásról, inkább gyors gyaloglásról, túrázásról lehetett beszélni. A pálya technikás részekből tevődik össze, féltettem a lábam, annyit nem ért, hogy egy esetleges rossz mozdulat miatt hónapokra kidőljek. Óvatosan haladtunk, jóval többet sétáltunk, mint amennyit futottunk.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Előzetesen többen is mondták, utólag pedig mi is rájöttünk, hogy rossz volt az időpontválasztás. A Börzsönyben ebben az időszakban nagyon magas a növényzet, ráadásul rengeteg bögöly és szúnyog van, amelyek összevissza csíptek minket, nehéz volt arra figyelni, hogy ne essünk szét fejben. Csak arra szabadott figyelni, hogy célba érjünk, mindegy, mi hátráltat. Szóval, ha egy dolgot kellene kiemelni, mint legnagyobb kihívást, az a mentális része lenne.

De csak megérte szenvedni, hiszen sikerült végigmenni, ráadásul szép, egyedi befutóérmet kapott.

Nem is akárkitől kaptam, Tangl Eszter kétszeres Kör-teljesítőtől. Ő kétszer szintidőn belül teljesítette a távot, nagyon tisztelem. A Börzsöny Trailen ismerkedtünk meg, jót beszélgettünk, akkor mondta, hogy mindenképpen követ majd. Így is lett, és a végén elhozta nekem a saját maga által készített érmet. Meglepett, nagyon örültem neki, kedves gesztus tőle.

A Kör óta két versenyen is részt vett. Mit lehet tudni ezekről?

Előbb Soltvadkerten futottam egy maratonit, majd a Börzsöny Expresszen teljesítettem harminc kilométert. Egyik versenyen sem a helyezés volt a lényeg, csupán az, hogy ott legyek és a többiekkel együtt egy jó kis napot töltsünk együtt. Utóbbin már többször részt vettem, nagyon szerethető esemény, végig terülj-terülj asztalkám van sok sütivel, gyümölccsel és zsíros kenyérrel . Igazi örömfutásként éltem meg.

Mi a következő célja?

Szeptemberben a Vadrózsán negyvenegy órán belül szeretnék végigmenni, majd októberben következik a backyard-világbajnokság, ahol magyar színekben állok rajthoz.

Fotó: Pozderka Attila

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
15 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik