csupasport bannerhátsófüves banner

Sokan kiszálltak a meleg miatt, Spisák Emil nem, meg is nyerte a SzevaSzolnokot

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 18:05
null
Első alkalommal rendezték meg a SzevaSzolnok nevű eseményt, ám a nagy siker miatt jövőre is megtartják.

Mit lehet tudni erről az új versenyről, amelyet ön nyert meg?

Az eseményt a szolnoki Mozdulj Érte Egyesület elnöke, Vadász Vince és barátai rendezték, ők szerették volna, hogy legyen egy backyardszerű verseny a városban, mivel igencsak megtetszett nekik – mondta Spisák Emil. – Azért csak backyard jellegű, mert nem teljesen annak a szabályai szerint írták ki. Itt nem az utolsó emberig tartott a verseny, hanem tíz körig, egy kör 6.7 kilométerig tartott. Első rendezés volt, előzetesen tíz-tizenkét futót vártak, végül több mint hatvanan voltunk. Az összességében nagyon sikeres eseményen nagyszerű hangulat uralkodott végig. Nemcsak helyiek jöttek, távolabbról, például Debrecenből is érkeztek. Előzetesen úgy volt, hogy nem hirdetnek győztest, de közben mégis akartak valamit, amitől lesz egy kis tétje az utolsó körnek, így a gyorsaság számított a helyezéseknél.

Érdekes, hogy akadtak, akik éppen beértek egy órán belül a kilencedik körben, ám az utolsóban elképesztően futottak. Volt még tartalék, de persze közrejátszott a taktika is. Olyan jó sikerült, hogy hagyományt szeretnének teremteni, és jövőre is megrendezik ezt az eseményt.

Milyen volt az ön futása?

Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az első három körben a feleségemmel együtt futottam, majd a többit harmincöt-harminchét perc alatt teljesítettem. A tempóm öt húsz-öt harminc körüli volt, azt éreztem, hogy akár még gyorsabban is ment volna.

Mit lehet tudni a pályáról?

A tiszaligeti körgáton jelölték ki a pályát, árnyék semmi, közel negyven fokban, a legnagyobb melegben tartották. Sokan panaszkodtak a hőségre, többen ki is szálltak miatta, pláne dél után, egy-két óra körül, amikor a legnagyobb volt a forróság. Az biztos, hogy a szervezők kitettek magukért, igazi terülj-terülj asztalkám volt, mindenre gondoltak a frissítésnél. Ám a legfontosabb, hogy a nagy melegben megfelelő mennyiségű jéggel és vízzel is készültek. Én szilárd táplálékot keveset fogyasztottam, ezúttal a folyadékra figyeltem jobban.

Szereti a backyardot? Az eredmény alapján elég jó benne.

Korábban backyardoztam, de sosem volt szerencsém vele. Először Kisvárdán vettem részt ilyen jellegű versenyen, akkor a harmadik helyről ki kellett szállnom, mert mennem kellett dolgozni. Pedig nagyon jól ment a futás. Aztán a tihanyi One Way Ticketen voltam ott, ám sajnos akkor sérülés miatt kellett feladnom. A harmadiknál pedig megvolt a nevezésem, de munka miatt nem tudtam ott lenni. Szóval sosem tudtam még egy igazán jót backyardozni, de remélem, a közeljövőben összejön. Nagyon tetszik, szeretem is csinálni, szoktam edzésként is hasonlót végezni.

Milyen céljai vannak az esztendő hátralévő részére?

Idén sok versenyről lemaradtam különböző okok miatt, például a Deseda Ultramaratonról. Folyamatosan edzek, tervben van az Ultrabalaton Trail, amelyet privátban már teljesítettem, ezúttal versenykörülmények között is szeretném. Regisztráltam a Balathonra, augusztusra van időpontom, de lehet, hogy tolnék egy-két hetet a dátumon a munkám miatt. Az Ultrabalatonon huszonegy óra negyvenegy perces időt futottam, kacérkodom a Spartathlonnal, de tudom, hogy az más szint. Anyagilag is megterhelő a görög verseny, emiatt nem biztos, hogy összejön.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
16 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik