csupasport bannerhátsófüves banner

Elidőzött a frissítőpontokon, mégis harmadik lett az utolsó Korinthoszon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.09.03. 20:27
null
Szkridon Gellért 6:35:50-es idővel a harmadik helyen ért célba a Korinthosz 80-on, és elmondása szerint egyszer sem került hullámvölgybe.

Milyen céllal rajtolt el a versenyen?

Jó formában éreztem magam a verseny napján – mondta Szkridon Gellért. – Igaz, voltam már jobb állapotban is, de nem lehetett panasz a formámra. Amennyit a család, munka és egyéb elfoglaltság mellett bele tudtam tenni, annyit bele is tettem. Azt tudtam, hogy Bódis Tamással nem lehet felvenni a versenyt, de gondolkoztam, hogy nyomjam-e neki és bejelentkezzek a második helyért, végül mentem előre, amennyire tudtam. Ám nem szakadtam meg, a frissítőpontokon elidőztem, jegeltem magam és beszélgettem az ott lévőkkel, nekem fontos ez is, ugyanis a kommunikációból is lehet erőt meríteni.

Fotók: Korinthosz

Milyen volt a futás a nagy melegben?

Nem volt vészesen meleg, az órám szerint harminc fok volt az átlaghőmérséklet, sok volt a fátyolfelhő az égen. Minden úgy ment, ahogy azt elterveztem, a célom az volt, hogy elkerüljem a negyven kilométeresek rajtját és három órán belül megforduljak Keselyűsnél, ez pedig sikerült is másfél perccel előbb.

Nem kerültem hullámvölgyembe, ismerem a pályát és a szakaszokat, tudtam, hogy mi vár rám.

Bogyiszló után volt egy nyolc kilométeres frissítőpont nélküli szakasz, erre készültem, még egy kulacsot vittem, nem ért meglepetés. Minden rendben ment.

Utoljára rendezték meg a Korinthoszt: milyen volt a verseny hangulata?

Érezni lehetett, hogy ez az utolsó rendezés. Kétezertizenhatban vettem részt először rajta, azóta minden évben ott voltam valamilyen formában. A nyolcvan kilométeres távot négyszer, a százhatvanasat kétszer teljesítettem, egyszer fel kellett adnom, egyszer eltört a lábam, egyszer pedig segítőként voltam ott.

Fotók: Korinthosz

Milyen eddig az éve?

Egész évben edzettem, de nem annyira tudatosan, mert egyetemre járok, gazdálkodás és menedzsment szakot végzek, így pedig nem egyszerű. Család és munka mellett ott van most a tanulás is, így az edzéseket ezek mellé kellett valahogyan bezsúfolnom. Sok a teendő, nem tudtam annyit belefektetni, ám így is van az évből egy Ultrabalaton-teljesítésem, amire büszke vagyok.

Milyen céljai vannak az esztendő hátralévő részére?

Tavaly sajnos egy sérülés miatt ki kellett hagynom a Szőlőskört, ám idén ott leszek szeptember elején az ötven kilométeres távon. Jövő évi célunk a feleségemmel és két kamasz gyermekemmel együtt négyen csapatban teljesíteni az Ultrabalatont – nagy móka lenne.

EREDMÉNYEK
Korinthosz, 80 km, férfiak
1. Bódis Tamás 5:37:18 – pályacsúcs
2. Csomai-Kürtössy Roland 6:24:11
3. Szkridon Gellért 6:35:50

Korinthosz, 80 km, nők
1. Mórocza Andrea 6:50:03
2. Ivana Butoracova 7:13:15
3. Stefanovits Anna 7:22:35

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
18 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik