csupasport bannerhátsófüves banner

Görög győzelem a Spartathlonon, Bódis Tamás negyedik lett

Vágólapra másolva!
2024.09.29. 08:38
null
Az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres versenyt a görög Fotisz Ziszimopulosz nyerte meg 20:18-as idővel, a hölgyeknél a finn Noora Honkala (24:24) lett az első. Bódis Tamás összesítésben a 4. helyen ért célba 24 óra 1 perc alatt.

Vasárnap hajnal óta folyamatosan érkeznek a célba a versenyzők az idei Spartathlonon. A 246 kilométeres, Athénból rajtoló és Spártában véget érő ultrafutóverseny nyertese idén is a görög Fotisz Ziszimopulosz lett, aki hamar az élre állt, és végig vezetve ért be a célba 20:18 óra alatt. Hogy milyen gyors tempót ment, jól mutatja, hogy a második helyen végző uruguayi Fernando Martínez 3:10 órás hátránnyal érkezett meg Leonidász király szobrához, a harmadik pedig a francia Robin Florian lett további 23 perces lemaradással.

A magyar futók közül az első, összesítésben a negyedik Bódis Tamás lett 24:01 órás idővel.

A Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldalának magyar idő szerinti 7.30-as helyzetjelentése szerint:
„Jelen pillanatban a magyarok közül Fogarasiné Veres Krisztina van a legközelebb Spártához, 33 km még a célig. Őt Nagy Miki követi, majd szépen a többiek.
Sajnos a hegy megállásra kényszerítette Csupor Krisztát, Gáspár Petit és Bartus Krisztiánt is. A hátsó régióban Lovász Zsolt, Ferenczik Józsi nagyot harcol a szintidővel, de egyelőre nyerésre állnak, viszont Ambrus Károly és Voják Tamás pár perccel a szintidő után ért be a 172 km-es pontra, de a jeladójuk továbbra is mozog.”

A versenyzőket az alábbi oldalon lehet nyomon követni:

https://www.spartathlon.gr/en/spartathlon/live/view/?fbclid=IwY2xjawFkkMNleHRuA2FlbQIxMAABHWBQQ_ZdOI2u0mRLfyoffLByFK62NvL5uwbxIW5RrPerNdK–AQXVbFOCQ_aem_tQcpXGRpWiBZkCTar5lQHw

Nyitókép: Bódis Tamás, archív felvétel

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik