csupasport bannerhátsófüves banner

Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 16:02
null
Volt egy kis kalandvágy Tangl Eszterben, amikor belevágott, aztán 13 óra 45 perces idővel teljesítette a privát Ultrabalaton Trailt.

Első alkalommal futott azon a tájon, és rögtön jó idővel teljesítette a privát Ultrabalaton Trailt.

Nekem eléggé kiesik az országnak az a része, már csak emiatt is igencsak kíváncsi voltam rá – mondta Tangl Eszter, aki 13 óra 45 perces idővel teljesítette a privát Ultrabalaton Trailt. – Korábban sosem futottam még azokon az ösvényeken, így egy kis kalandvágy is volt benne. Ebben az évben még mindenképpen szerettem volna hosszút futni, és olyan helyen, ahol korábban még nem. Arra is kíváncsi voltam, hogy teljesen egyedül hogyan tudok tájékozódni, és éjszaka hogyan birkózom meg a feladattal.

Milyen volt a futás?

Egy nem kalkulált probléma is előjött…

Éreztem, hogy lassulok, nyilván ebben a fáradtság is közrejátszott. Hetven kilométer után nem tudtam sem enni, sem inni, nem tudom mi történt, ilyen még nem fordult elő korábban. Valamiért „elromlott” a gyomrom. Igyekeztem azt sulykolni magamban, hogy egy-két korttyal is meg tudom csinálni, van bennem tartalék és igenis erős vagyok fejben. Tény, voltak szenvedős részek, hatvan és nyolcvan kilométer között jött egy mélypont, többször elkeseredtem, majd kilencven kilométernél megérkezett a flow, utána szinte repültem a célba. Túl kellett lendülni, ebben sokat segített, hogy mivel egyedül haladtam, nem volt kinek hisztizni. Meg kellett élni, mindent összevetve nagyszerű élmény volt.

Milyen versenyeken lesz ott a közeljövőben?

Szeretem halmozni az élvezeteket, így most hétvégén jön a Vadlán oda-vissza! A klasszikus Vadlánt kétszer teljesítettem, tavaly megnyertem, most a dupla jócskán megmozgatta a fantáziámat. Furcsa szabályok vannak, például fix lesz a két rajt. Ezt követően a Szádvár Trail hatvankilenc kilométeres távját szeretném teljesíteni. Nem unatkozom majd a következő időszakban sem.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
8 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik