Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték

Hihetetlen körülmények között zárták ki a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runon. 366 kilométernél le kellett adnia a jeladóját, a napokban pedig a közösségi oldalán háborgott az eset miatt. Mi történt?

Egyáltalán nem akartam és nem is akarok panaszkodni, de annyira zavar, hogy kénytelen voltam tisztázni a történteket – mondta a legendás magyar ultrafutó, a hatvanéves Bogár János. – Ki akartam adni magamból, annyira elkeserítettek a történtek. Negyvenkét éve vagyok a futás világában, nem gondoltam, hogy ez velem egyszer megtörténik. Azonnali kizárást kaptam, de legalább engedtek volna befutni, legalább az élményt hagyták volna meg nekem, és a célba érés után vizsgálták volna meg a történteket…

Teljességgel jogtalan volt a kizárásom, egyszer csak odajöttek mellém, és közölték, hogy adjam le a jeladómat. Először azt hittem, azért, mert az állomásokon a párommal, Ildikóval húsz perceket az autóban aludtunk, de kiderült, hogy mások is ezt csinálták, szabályos volt, mással akadt problémájuk.

Azt állította az egyik versenybíró, hogy ötszáz métert autóban ülve tettem meg. Elképesztő rágalom, elküldtük a GPS koordinátákat, az órám adatait és a nyomkövetőmet is, minden adat az én igazamat támasztja alá. Nem vagyok hülye, hogy egy közel ötszáz kilométeres versenyen ötszáz méter kocsikázással veszélybe sodorjam magam.

Ahogy telik az idő, egyre jobban zavar. Ami a legjobban fáj, hogy a kedves futóbarátoknak és azoknak, akik bíztak bennem, nem tudtam teljesíteni az ígéretem. Megígértem, hogy a támogatásukért cserébe végigcsinálom a versenyt. Önerőből nem tudtam volna részt venni rajta, sokan segítettek, akiknek ezúton is nagyon szépen köszönöm. Az lett volna tőlem a minimum, ha lefutom a távot és beérek a célba, ezzel meghálálom a sok kedves ember támogatását. Ezt a szervezők, pontosabban egy versenybíró elvette tőlem. Azóta sem kaptam semmilyen választ, várom továbbra is a levelüket. Azonban biztos vagyok benne, hogy nem fogják elismerni a tévedésüket, nem akarnak nagy felhajtást ebből. Annyit mondtak a helyszínen, hogy várnak vissza szeretettel jövőre is. Ez engem nem vigasztalt, nagyon keserű a szám íze.

Háromszázhatvanhat kilométerig milyen volt a futás?

Hullámvölgyek és hullámhegyek egyaránt voltak, igyekeztem többször keveset pihenni, hogy ne kerüljek padlóra. Kétszázkilencven kilométernél össze kellett szednem magam, közel volt a szintidő, a frissítőállomás már össze is pakolt egy helyen, ám a check pointig el kellett jutnom. Sikerült, majd a hegyről lejőve öt embert meg tudtam előzni, belendültem, ekkor a szintidő is eltávolodott tőlem. A hegy remekül jött ki, felfelé és lefelé is végig tudtam futni, ez volt a fordulópont, ekkor éreztem azt, hogy végig tudom csinálni. Ahogy telt az idő, az emlékek is előjöttek, ezekből pedig erőt tudtam meríteni.

Egyre jobban kezdtem érezni magam, egyre jobban haladtam, erre kiszedtek… Nehéz beszélni róla. Azt viszont mindenképpen el szeretném mondani, hogy Ildikó ismét elképesztő munkát végzett, ezúton is köszönöm szépen neki, illetve hálás vagyok Tamás Ritának is a szép és megható soraiért.

Hogyha már várják vissza szeretettel: a történtek ellenére jövőre ismét ott lesz?

Akkora űr maradt bennem, hogy az valami elképesztő… Akkor szedtek ki, amikor a legjobban ment, amikor átestem számos holtponton.

Mindezek ellenére azt kell mondanom, a szervezés tökéletes volt, egyetlen ember viszont nagyot hibázott, de egy ember hibája miatt ne köszörüljem ki ezt a csorbát?!

Fotók: Bogár János / Facebook