csupasport bannerhátsófüves banner

Londonban megdőlhet a maratoni részvételi világrekord

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2025.03.13. 12:26
null
Az idei London Marathonon megdőlhet a versenyszám részvételi világrekordja, a szervezők várakozása szerint több mint 56 ezren teljesítik a távot az április 27-i versenyen, amelyre már több mint 840 ezren neveztek.

A részvételi világcsúcsot tavaly novemberben érte el a New York Marathon, amelyen 55 ezer 646 futó ért célba a 42.195 kilométer megtétele után. A rendkívül népszerű londoni eseményre 840 318 ezren adták le nevezési kérelmüket, az érdeklődőknek csaknem a fele nő.

„Ez lesz a negyvenötödik London Marathon, ez igazi mérföldkő számunkra, és igazán csodálatos lenne, ha ez lehetne a valaha volt legnagyobb maratoni” – mondta Hugh Brasher, az esemény vezérigazgatója.

A versenyzők között ott lesz a kenyaiak kétszeres olimpiai bajnoka, Eliud Kipchoge, aki 2020 után először vesz részt a londoni viadalon, míg a nőknél rajthoz áll honfitársa, a világcsúcstartó Ruth Chepngetich, valamint a hollandok háromszoros olimpiai bajnoka – az 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratoni távon győztes – Sifan Hassan.

Címlapfotó: A 2024-es londoni versenyen 53 980-an teljesítették a távot (Forrás: Getty Images)

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
21 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik