csupasport bannerhátsófüves banner

Napokig alig aludt, mégis második lett Kilian Jornet

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 17:21
null
Térdsérülés és kialvatlanság is nehezítette Kilian Jornet futását, ám a spanyol ultrafutó így is második helyen ért célba a 120 kilométeres Chianti Ultrafutóversenyen.

Tovább feszegeti a határait, és semmi sem tudja őt megállítani. Kialvatlanul állt rajthoz, meg is sérült, mégis második helyen ért célba a Toszkánában rendezett, 120 kilométeres Chianti Ultrafutóversenyen Kilian Jornet.

A spanyol ultrafutónak nemrég született meg a harmadik gyermeke, így az utóbbi egy-két hétben elmondása szerint átlagosan napi két órát aludt. Nem ideális egy ultrafutóverseny előtt, főleg úgy, hogy 2000 kilométert utazott Norvégiából, hogy ott legyen az olaszországi versenyen. 10:27:27-es idővel a második helyen ért célba, mindössze harminc másodperccel megelőzve Vincent Bouillard-t. A madridi As cikke szerint 2018 óta ez volt az első ultrafutóverseny, amelyen rajthoz állt és nem nyert. Ám így sem volt csalódott, az elsődleges célja az volt, hogy kvalifikálja magát a 161 km-es Western States 100-ra.

A célba érkezés után azt is elmondta, hogy a kialvatlanság mellett térdsérüléssel bajlódott, ami még jobban megnehezítette a dolgát.

Az elsődleges célom az volt, hogy kijussak a Western Statesre, ráadásul futás közben eléggé fájt a térdem, így nem akartam kockáztatni – idézte az As a 37 éves ultrafutót. – Amióta megszületett a harmadik gyermekem, két órákat alszom. Azt hiszem, ahhoz képest ez nem rossz teljesítmény.”

Az olaszországi versenyt az amerikai Jim Walmsley nyerte meg 9:59:48-es idővel, és Kilian Jornet szerint az akadályok ellenére nagyon jó versenyen vannak túl.

Az utolsó öt kilométeren növeltünk a tempón, és egymást buzdítottuk, ettől ennyire szép ez a sport – folytatta a spanyol sportoló. – Nagyon jó volt a hangulat, kiváló verseny volt. Jim nagyszerűen futott, mi pedig Vincent-nal egymással csatáztunk a második helyért.”

A harmadik hely ellenére az immár profiként rajthoz álló Vincent Bouillard is boldogan nyilatkozott.

Sokkal nagyobb volt rajtam a nyomás így, hogy már profi szerződésem van, és nem ismeretlenül állok rajthoz – idézte a run247.com a francia futót. – De én választottam ezt, és nagyon élvezem. Ez a verseny biztosan örök emlék marad, őrület, mi volt. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy ez megtörténik velem, nem hittem volna neki. Lám, milyen gyönyörű tud lenni a sport, főleg, ha olyan legendákkal versenyezhetek, mint Kilian és Jim. Óriási megtiszteltetés volt ott lenni.”

Címlapfotó: Kilian Jornet, forrás: facebook.com/kilianjornet

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
14 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik