csupasport bannerhátsófüves banner

Úgy érezte, nincs jó erőben, mégis gyorsabb volt a vártnál, és második lett

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 13:50
null
Gärtner Áron maga is meglepődött, milyen jól bírja a futást, így azon is, hogy 3:34:32-es idővel második lett a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.

Négy és fél perccel maradt le a győztes spanyol Penalba López mögött a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján: nagy volt a csata az aranyéremért?

Egyáltalán nem – mondta Gärtner Áron. – Az elejétől kezdve a negyedik-ötödik helyen futottam, nem voltam elöl, igaz, nem is vagyok jó edzettségi állapotban, de Baranyai Máté versenyszervező meghívott, s mindenképpen ott szerettem volna lenni. Nem érkeztem nagy céllal, inkább egy erősebb edzésnek fogtam fel, aztán gyorsabb voltam, mint gondoltam. A végére lelassulókat beértem, így lettem második. Az első hely közelében sem voltam, hátulról jöttem fel, ezért teljes mértékben elégedett vagyok, elvárások nélkül érkeztem, de a vártnál sokkal jobban teljesítettem.

Mi volt az előzetes terv, és ahhoz képest mi valósult meg?

Az edzőmmel négy harmincas tempót beszéltünk meg, de már az elején teljesen kényelmesnek éreztem a négy húszast. Sőt, volt, hogy négy tizenötösben mentem, felértem a harmadik helyre, ám mögöttem Puskás Máté igencsak belehúzott, tartottam tőle, hogy utolér.

A táv második felében sikerült gyorsítanom, rátettem egy lapáttal, négy tízes tempóban futottam, meg is lepődtem, milyen jól bírom. A végére azonban elkezdtem érezni a lábaimat, a célba érkezést követően teljesen elfogytam, nem tudtam volna tovább menni. Örülök, hogy jól sikerült beosztanom az erőmet.

Eléggé hideg volt. Az időjárás okozta a legnagyobb nehézséget?

Igen, egyértelműen a hideg. Minden mást sikerült megoldanom, a frissítésem is jól működött, a pálya pedig teljesen rendben volt. Nem kedvelem a téli időszakot, melegben jobban szeretek futni. Ráadásul mi azért folyamatosan mozgásban voltunk, ám a segítőink rendesen fagyoskodtak… Jó kis verseny volt, mindenki a felkészülésből jött, senki nincs még csúcsformában.

Az esztendő elején az egyik beszélgetésünk alkalmával sejtelmesen fogalmazott a futással és a folytatással kapcsolatban. Habár gyanítom a választ, de ezután a remek eredmény után folytatja a futást?

Mindenképpen szeretném folytatni, de… Az egyetemen tavasszal végzek, így addig a tanulás kerül előtérbe, az most jóval több időt igényel. Azonban ha lediplomázom, akkor nyáron rendesen edzek majd, így ha minden jól megy, akkor a nyár végére és az őszre már össze tudok valamit hozni és ott tudok lenni egy-két versenyen. Az év első felében sem hagyom abba teljesen, a cél az, hogy heti négyszer eljussak futni, nem szeretnék sokat veszíteni a jelenlegi formámból, a szinten tartáson lesz most a hangsúly.

Milyen céljai vannak a diploma megszerzését követően? Milyen versenyeket nézet ki az esztendő második felére?

Nyár végén és az ősszel szeretnék egy-egy hosszabb ultrát teljesíteni, illetve a Spar Maratonon biztosan ott leszek, utóbbi nálam már szinte hagyomány. A továbbiakat még nem tudom, biztosan lesznek még ezeken kívül is versenyeim.

Fotó: TillasPhoto
Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik