csupasport bannerhátsófüves banner

Bajnok lett ázva-fázva és lelassulva is, de elmaradt a céltól, így keserédes a siker

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.04.22. 11:00
null
Kelemen Anett 190.250 kilométert megtéve győzött az Omszki Ultra keretin belül megrendezett huszonnégy órás országos bajnokságon, de korántsem elégedett.

A mostoha időjárási körülmények ellenére győzött az Omszki Ultrán. Meglepte az eredmény?

Nem feltétlenül az országos bajnoki győzelem volt a célom, a kétszáz kilométert tűztem ki magam elé – mondta Kelemen Anett. – Sajnos ez harmadjára sem jött össze, pedig nagyon reméltem. Azért céloztam meg, mert meglett volna vele a B-szint, így lehetőségem lett volna kijutni az őszi franciaországi huszonnégy órás világbajnokságra.

Mi hiányzott?

Fotó: Ipoly Maraton

Az utolsó négy órában gyakorlatilag a séta és a kocogás váltakozott, ekkor már mindenki alig várta, hogy vége legyen. Ez volt az eddigi legnehezebb huszonnégy órásom, régen szenvedtem ennyit.

Milyen volt így a futás?

A szokásos taktikát követtem, lassan kezdtem, majd a végéről szépen lassan egyre feljebb kapaszkodtam, és előzgettem. Reggelre már az élmezőnyben voltam, végül a nők között első, abszolútban pedig negyedik lettem. Összességében igyekeztem minimális lassulással lehozni a versenyt, ám a végére nem minimális, hanem erőteljes lett. Sok futóval beszélgettem, senkinek nem jött össze a kitűzött cél teljesítése. A hatalmas eső mindenkinek keresztbe tett.

Érezni lehet a hangján, hogy nagyon csalódott… Pedig mégiscsak országos bajnok lett.

Keserédes ez. Nyilván örülök, hogy országos bajnok lettem, de… Ez a százkilencven kilométer nem méltó a női huszonnégy órás országos bajnoki győzelemhez. Láttam már sokkal jobb eredményt, azonban most ez erre volt elég.

Ezek után milyen céljai vannak a közeljövőt tekintve?

Fotó: TillasPhoto
Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
9 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik