csupasport bannerhátsófüves banner

Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 09:40
null
Részvételi csúcsot jelentő 31 530 induló vett részt a 40. Telekom Vivicittá futófesztiválon.

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) közleménye szerint az elmúlt hétvégén megrendezett 40. Telekom Vivicittá nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293-as csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is mérföldkövet jelent: 106 országból több mint 3300 külföldi futó érkezett Budapestre kifejezetten a verseny kedvéért, a félmaratoni mezőny negyedét külföldiek alkották. A legtöbben Németországból, Szlovákiából és Franciaországból jöttek.

A fesztiválra 1177 hazai településről érkeztek futók, a magyar nevezők fele vidékről jött. A rendezvény történetében először a nők voltak többségben, a résztvevők 51 százalékát tették ki. Az első félmaratoni, 10 km-es vagy 7 km-es távjukat teljesítő magyarok körében ez az arány még magasabb, 59 százalék volt. Összesen 3600 honfitársunk számára jelentette az első „nagy” teljesítés élményét a Vivicittá a félmaratoni (1620 fő), 10 km-es (1120) vagy 7 km-es (1030) távon.

A szervezők beszámolójából kiderül, hogy tíz különböző távon összesen 14 rajtot tartottak a jubileumi eseményen, lehetőséget biztosítva mindenkinek, hogy megtalálja a megfelelő távot a 940 méteres családi futástól a 21.1 kilométeres félmaratoniig. Az esemény népszerűségét mutatja, hogy már a hétvége előtt minden távra betelt a létszámkeret.


Fantasztikus érzés látni, hogy a 40. Telekom Vivicittá minden idők legnagyobb és legsikeresebb Vivicittája lett – mondta Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezetője, aki maga is aktív résztvevője volt versenynek a 7 km-es és a 10 km-es táv futójaként. – A 31 530 résztvevő nemcsak egy szám, hanem annak a jele, hogy a Vivicittá, a futás és általában a szabadidősport egyre népszerűbb Magyarországon. Célunk, hogy minél többen mozogjanak rendszeresen, és ehhez nincs jobb motiváció, mint látni azt a rengeteg boldog, mosolygós embert, aki áthalad a célvonalon. Ez az év különleges, hiszen ez a 40. Telekom Vivicittá, és több más nagy versenyünk is jubileumhoz ér. Ez a siker sok évtizedes munkánk gyümölcse, és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen közösséget építhettünk, évtizedek óta hozzá tudunk járulni, hogy egyre népszerűbb legyen az aktív, sportos életforma hazánkban.”



A szervezők közleménye leszögezi, hogy a rendezvény méltó volt a Vivicittá („Éljen a város!”) nevéhez és városvédő küldetéséhez: a félmaratoni útvonal Európa egyik legszebb pályájaként Budapest ikonikus helyszínein, világörökségi környezetben vezetett. A teljes rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását 1300 szervező és önkéntes segítette. A Margitszigeten felállított fesztiválterületen a verseny támogatói aktivitásokkal várták a közönséget, köztük a névadó szponzor Magyar Telekom valamint az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság és a sportért felelős államtitkárság Sportoló Nemzet-programja.

A 40. Telekom Vivicittá a jótékonyság jegyében is zajlott. 6 kiemelt karitatív szervezet számára összesen több mint 12 millió forintot gyűjtöttek össze a nevezők és a támogatók. A rendezvény sokszínűségét mutatta a résztvevők rendkívül széles köre is. A legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki képviseltette magát: a 10 km-es táv legidősebb teljesítője a 87 éves Richter Ferenc volt, míg a félmaratonon a 77 éves Gyulai László ért célba. A jövő generációját 6100 iskolás képviselte a rövidebb távokon, míg a szakmai bajnokságokon 1600 informatikus, jogász, közgazdász, mérnök, orvos és pedagógus mérte össze futótudását. A vállalati szféra is aktív volt: a FUT A CÉG programban közel 3000 munkatárs indult több mint 100 cég képviseletében. Különleges színfoltja volt a hétvégének a 650 fő részvételével zajló SUHANJ! Futam, amelyen sérült és ép sporttársak futottak együtt, de rendkívül népszerű volt a több mint 900 indulót vonzó Városi Túra és az 1800 fős Gondosóra-gyaloglás is. A csapatban futás élményét 1410 váltóban 3500 futó élvezhette.



Ismert futók is feltűntek a tömegben, első futóversenyén vett részt például Tenki Réka, a Futni mentem című film sztárja, aki a film hatására kezdett el futni. Visszatérő szereplői a BSI versenyeinek és idén is ott volt a mezőnyben Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, a félmaraton rajtjánál pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó nyomta meg a dudát és indította el a mezőnyt.


A fő versenyszámnak számító félmaratonit a férfiaknál Tarnai László (FTC) nyerte meg 1:10:50-es idővel, 2. Vásárhelyi Máté (Cators SE, 1:10:52), 3. Dombi Tamás (Vasas, 1:11:59) lett. A hölgyeknél a holland Barbara de Konig teljesítette a leggyorsabban a távot (1:15:51).

A részletes eredménylisták itt olvashatók!

Fotók: Budapest Sportiroda

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
14 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik