csupasport bannerhátsófüves banner

Újabb szép kihívás: segítő nélkül, öt nap alatt tíz maratoni Miami Beachen

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.05.02. 18:46
null
Piringer László „lerázta magáról a rozsdát”, és májusban nagy melegben Miamiban teljesíti a következő kihívását, közben pedig jótékonykodik is.

Mielőtt rátérnénk az újabb izgalmasnak tűnő kihívására, mondja el, mi minden történt önnel az elmúlt időszakban?

Megszoktuk már öntől, hogy izgalmas kihívásokat talál ki, amelyeket aztán rendre teljesít is. Májusban jön a következő: tíz nap alatt öt maratonit szeretne lefutni, tehát napi kettőt, futópályán, Miamiban.

Ez lesz az első igazán nagy futásom a hosszú kihagyás után. Lehet, hogy valakinek ez semmiség, másoknak sok, de számomra most ez a kihívás. Ez lesz az első mérföldkő, amire edzek, három hónapon keresztül készültem rá. Nagyon lassan építem vissza a hosszabb távokat, aki ismer, tudja, hogy minden kihívásom más és más. Voltak hosszú országúti futásaim, futópados kihívásaim, és nagyon szeretem a monoton körbe-körbe futásokat is. Már egy éve kiterveltem, és foglalkoztat a gondolat, hogy teljesítsem a „tíz maratoni öt nap alatt” kihívást. Mindig is úgy éreztem, hogy ez egy izgalmas, jópofa projekt, és tökéletes első mérföldkő lenne a visszatérésemhez, egyfajta bemelegítő próbatétel. Mondhatnám úgy is, hogy betörni újra a lábakat, a helyükre tenni őket. Május elején még részt veszek egy hatórás versenyen is, amelyet a tengerparton, homokos terepen rendeznek meg, és nagyjából tíz nappal utána következik a tíz maratoni a helyi pályán, Miami Beachen.

Mire számít?

Egy kicsit tartok tőle, mert nagy meleg lesz. Trópusi időjárás, százszázalékos páratartalom, nulla árnyék a pályán – ezekre azért oda kell figyelnem. Maga a futás annyira nem aggaszt, inkább az, hogy a lábaim hogyan fogják bírni: egy maratoni után beindul a regeneráció, majd újra ki kell mennem futni.

Szerintem a harmadik napon a második maratonit már nem olyan vidáman fogom elkezdeni… Éppen ezért izgalmas számomra, mert mindig szeretek új kihívásokat teljesíteni. Minden egyes célom más jellegű felkészülést igényel, és ezt a változatosságot nagyon élvezem.

Ráadásul most nem lesz segítője.

Így van, különlegessé teszi ezt a futást, hogy ez lesz az első, amit teljesen egyedül, külső segítség nélkül teljesítek. Egy kis mini hűtőtáskával és egyszerű zacskókkal fogok kimenni a pályára, és ezekkel oldom meg a frissítést. Fontos, hogy legyen elég folyadékom és figyeljek a megfelelő frissítésre, mert eddig ezt mindig a párom intézte, én csak kaptam a kezembe a szükséges dolgokat. Most viszont ez is az én feladatom lesz, így ez egy érdekes teszt lesz. Igyekszem egy jól működő, átgondolt frissítési stratégiát kidolgozni.

Ne menjünk el amellett sem, hogy, ahogyan minden futásánál, most is jótékonykodik, gyerekeknek segít.

Természetesen minden futásomat egy jó ügy érdekében teljesítem, és szeretnék adományokat gyűjteni a Voice of Children’s Foundation nevű helyi alapítványnak, amely bántalmazott gyermekeket segít kiemelni veszélyes családi környezetükből. Nagyon szeretném támogatni őket, és minél több pénzt összegyűjteni számukra. Mindenkinek hálás vagyok, aki adományt küld. Az adományozásról szóló részleteket a Lazruns Instagram-oldalának biójában és a Lazruns Facebook-oldalán lehet megtalálni.

Említette, hogy májusban két kihívás is vár önre. Mit lehet tudni az esztendő további részéről?

Ahogy mondtam, ez az első lépés, az induló mérföldkő. Három hónap alatt szinte a nulláról kellett formába lendülnöm és leráznom magamról a rozsdát. Vannak további terveim, néhány verseny is a céljaim között szerepel az Egyesült Államokban. Egyelőre nem szeretnék erről többet mondani, mert még rengeteget kell edzenem hozzá.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
23 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik