csupasport bannerhátsófüves banner

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.06.23. 20:13
null
Belus Tamás 11:57:46-os idővel első helyen ért célba az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.

Az aranyérmet célozta meg az UTH-n?

Elég jól ismerem a magyar és a nemzetközi mezőnyt, így elég pontosan meg tudtam tippelni előzetesen, mire lehetek képes – mondta Belus Tamás. – Tudtam, hogy jó formában vagyok, és hogy ez mire lehet elég, úgyhogy a cél határozottan a győzelem volt. Persze tudom, hogy egy versenyen sok minden megtörténhet, nem lehet biztosra menni, de azért elég magabiztosnak éreztem magam. Erre volt felfűzve az aznapi stratégiám is. A másfél hónappal korábbi Istria 100 pályája is hasonló hosszúságú és karakterisztikájú volt, ott is közel voltam a tizenkét órához, ez elég biztató volt az UTH előtt. Szóval az egyik célom a győzelem, a másik pedig a tizenkét órán belüli teljesítés volt. Örülök, hogy mindkettő összejött.

Fotók: Ultra Trail-Hungary

Ha már a stratégiát említette: hogyan nézett ki a versenyterve?

Nem volt bonyolult. Az éjféli rajtot követően kialakult egy néhány fős boly, de a sötétben nem lehetett mindig pontosan látni, hogy kik jöttek el velem és Nyeső Andrással. Andrást jól ismerem, ő is nagyon jót ment az Istrián egy rövidebb távon, tudtam, hogy erős és jó teljesítményt nyújt majd az UTH-n is.

Az első frissítőponthoz együtt értünk, akkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok ritmust váltani és ellépni, kíváncsi voltam, ki tud velem tartani.

Csak András bírta a tempót, a többiek kezdtek lemaradni, aztán Dobogókő előtt néhány kilométerrel rátettem még egy lapáttal. Ezt már én is túl erősnek éreztem, nem tudtam volna sokáig tartani, de úgy véltem, megéri a kockázatot. Ez be is igazolódott, mert András is leszakadt, és innentől teljesen egyedül voltam az élen. Szépen nőtt az előnyöm, hetvenöt kilométernél már negyedórával vezettem, emiatt talán egy kicsit túlságosan megnyugodtam, és kezdett egyre melegebb is lenni. Mire észbe kaptam, az előnyöm tíz percre olvadt, úgyhogy bár nem esett jól, de újra tempót kellett váltanom. Az utolsó huszonöt kilométert keményen megnyomtam, mert nagyon vágytam a tizenkét órán belüli időre, és ehhez a végén már az utolsó tartalékokat is mozgósítanom kellett. A verseny után pedig jött az újabb feladat, tizenhárom tanítványom futott az UTH különböző távjain, őket vártam izgatottan a célban.

Fotók: Ultra Trail-Hungary

Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Fotók: Ultra Trail-Hungary

A közeljövőt tekintve milyen célokat tűzött ki maga elé, mely versenyekre készül?

Nem igazi verseny, de július elején Olvasztó Dani barátommal párosban megyünk a Körre, amit nagyon várok, jó móka és nagy kaland lesz. Aztán augusztus végén jön az elmaradhatatlan UTMB, ahol végre a százhetven kilométeres klasszikus távon állok rajthoz. Ez mindig az esztendő egyik csúcspontja nekem, most is nagyon várom.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
6 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik