csupasport bannerhátsófüves banner

Rutinból lehozta a 80 kilométert, több mint kétszázszor előzött a Dolomitokban

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 15:20
null
Istók Félix 13:24:30-as idővel teljesítette a Lavaredo Ultra Trail 80 kilométeres távját.

Különösebb megerőltetés nélkül teljesítette a La Sportiva Lavaredo Ultra Trail by UTMB nyolcvan kilométeres távját. Mi volt a célja a rajt előtt?

Korábban már sokat olvastam erről az eseményről, két éve is akartam már indulni rajta, de sajnos lekéstem a nevezést – mondta Istók Félix. – Belus Tamás, aki több mint fél éve az edzőm, készített fel erre a versenyre is. Hogy mi volt a célom? Az évem nehezen kezdődött, nem ment olyan könnyen a futás, mint eddig, nem tudtuk, mi a baj. Később kiderült, hogy kritikusan alacsony lett a vasszintem. A probléma megtalálása után elkezdtük a vaspótlást, és javult az állapotom. Ahhoz képest, hogy az év milyen nehezen kezdődött, elégedett vagyok a mostani teljesítményemmel, biztos vagyok benne, hogy a jövőben visszatérek a Lavaredo Ultrára. Ami a versenyt illeti, az elején nem tudtam előzni, a pálya adta körülmények miatt volt egy rövid rész, ahol csak egymás mögött tudtunk haladni, szépen sorban másztunk felfelé, majd amikor kiértünk, szétszéledt a csapat.
 

Onnantól begyújtottam a rakétákat, elkezdtem előzgetni, egyre előrébb kerültem, ami hatalmas önbizalmat és motivációt adott a folytatásra.


Visszanéztem, több mint kétszázszor előztem. Sok-sok hónapja nem futottam ilyen hosszú ultrát, nagyon vágytam már rá, élveztem, szépen sikerült a visszatérésem.

 

Fotók: Lavaredo Ultra Trail

Akadt bármi, ami nehézséget jelentett?

Nem volt semmiféle nehézség. A frissítéshez szerencsére vittem magammal elegendő dolgot, nekem kicsit kevésnek tűnt a frissítőpont. Egyébként ez a táv nekem olyan, amit úgymond rutinból le kell hoznom. Mindenképpen világosban szerettem volna beérni a célba, ez sikerült is.

Nézzünk egy kicsit vissza: mikor kezdte a futást?

Nyolc éve kezdődött minden, életmódot szerettem volna váltani. Először túrázással és rövid futásokkal kezdtem, később jöttek a harminc és ötven kilométeres teljesítménytúrák. Éreztem, hogy gyorsan fejlődök, így nem meglepő módon rövid időn belül teljesítettem az első félmaratonit és pár hónap múlva lefutottam az első maratonit is. Ezek után persze nem volt megállás. Az első ultratávom a Mátra 115-ön volt, kíváncsi voltam, mennyit bír a szervezetem, képes vagyok-e egy ekkora táv teljesítésére. Ekkor még kezdőnek számítottam, nem volt megfelelő felszerelésem és a frissítésről sem tudtam szinte semmit. Ennek ellenére simán teljesítettem a Mátra 115-öt, egy év múlva pedig még több tapasztalattal felvértezve négy órát javítottam. A következő versenyen pedig második lettem, ami azt mutatta, hogy nagyon gyors ütemben fejlődöm, ez pedig önbizalmat adott a folytatásra. S egészen odáig jutottam, hogy immár hosszabbnál hosszabb ultrákat teljesítek.

Fotók: Lavaredo Ultra Trail

Milyen célokat tűzött ki a közeljövőre?

Az év főversenye az UTMB klasszikus, százhetven kilométeres távja. Ha az egészségemmel nem lesz probléma, és továbbra is jó formában leszek, remélem, hogy összejön. De a legfontosabb, hogy mindent beleadjak és közben élvezzem a futást.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
12 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik