csupasport bannerhátsófüves banner

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.08.29. 16:41
null
Punk Adrienn 02:05:05-ös idővel győzött a Szavanna Trail 23 kilométeres távján a nők között.

 

Úgy állt oda a rajtba, hogy az aranyérem a cél?

Úgy voltam vele, hogy jó lenne érmet nyerni, de valóban, a győzelem is ott lebegett a szemem előtt – mondta Punk Adrienn. – Nézegettem a rajtlistát, láttam egy lány nevét, aki tavaly megelőzött, s gondoltam, vele adott esetben megint nagyot csatázhatok az élbolyban. Pluszmotivációt jelentett, hogy ez nekem gyakorlatilag hazai pálya, minden héten ezen a részen futok, egy héttel a verseny előtt be is jártam az útvonalat, így pontosan tudtam, mire számíthatok, tudtam, mire kell majd figyelni. Szóval igen, nyugodtan mondhatom, hogy az aranyért jöttem, amit sikerült is megszereznem.

Milyen volt a futás?

Úgy alakult a verseny, hogy elmaradt a nagy harc az első helyért, nyolc perccel mögöttem ért be a második helyezett Nyikos Viktória. Tíz kilométert követően volt egy frissítőpont, amikor odaértem, mögöttem már nem láttam senkit, majd felfutva egy emelkedőre visszanéztem, s akkor sem volt futó a láthatáron. Fél távnál már magabiztosan vezettem, azonban nem akartam kiengedni, viszont egy kicsit megnyugodtam, és szépen beértem a célba. Egyébként utólag kiderült, hogy két, éremre is esélyes futó eltévesztette az útvonalat, nem fordultak le egy helyen, így ennek is köszönhető a sima győzelmem. Ez nyilvánvalóan befolyásolta a végeredményt, nem tudom, mi történt volna, ha ez nem így történik. 

Azonban ez engem nem befolyásolt, én végig flow-ban futottam, remekül frissítettem, a pálya nagyon tetszett, a célban pedig jólesett a dinnye.

Ezúttal mi volt a legnagyobb nehézség?

Volt néhány nehézség, nem csak a hatalmas meleget mondanám, bár a harminchat fokos forróság elég keménynek bizonyult. A pályában voltak kicsi „tüskék”, a kis puklik pedig nem estek jól hét-nyolc kilométeren keresztül. Azonban gyorsan eltelt ez a szakasz is, a pálya második fele jobban tetszett, ez jobban is feküdt nekem, kivéve az utolsó három kilométert… Az már nagyon nehéz volt, addigra rendesen elfáradtam, de tudtam, hogy már csak kicsi van hátra, és beérek a célba. A talaj nem volt különösebben nehéz, jól futható terepen haladtunk, a homokos részeken olyan volt, minta sivatagban versenyeztünk volna.

Nézzünk egy kicsit előre: mire készül a következő hónapokban?

Most egy darabig nincs tervben verseny, de csinálom az edzéseket, majd októberben jön a csákvári ECO Trail, amelyet izgatottan várok. Továbbá kerékpárversenyek is vannak a naptáramban, ezekre is becsülettel felkészülök, szóval biztosan nem unatkozom majd a következő időszakban.

SZAVANNA TRAIL, 23 KILOMÉTER, NŐK
1. Punk Adrienn 02:05:05
2. Nyikos Viktória 02:13:19
3. Szabó Vivien 02:17:07
 

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
6 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik