csupasport bannerhátsófüves banner

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

P. K.P. K.
2026.07.21. 07:08
null
Mint ismeretes, a múlt héten a kedvezőtlen időjárás-előrejelzések miatt elhalasztották egy héttel az idei, 44. Lidl Balaton-átúszást, amit jelen állás szerint július 25-én rendeznek meg Révfülöp és Balatonboglár között.

 

 

Az idei Balaton-átúszás új időpontja tehát július 25. ( július 18. helyett), és a szervezők úgy készülnek, a héten már nem szól közbe az időjárás és megrendezhetik a versenyt. Ennek jele, az is, hogy szombatra még várják az evezős pályabírók jelentkezését – az úszókét egyelőre nem, mert a 10 500 főben maximalizált résztvevői létszám idén rekord idő alatt telt be.

Más kérdés, hogy a múlt heti halasztás után, az, akinek nem jó az új időpont, visszaléphet az eheti indulástól, a visszalépést július 21-én, kedden 12 óráig lehet jelezni a szervezők felé. Visszalépés esetén a befizetett nevezési díjadat és az esetlegesen megvásárolt, és még át nem vett termékek (törülköző, úszósapka, hátizsák, érembetét) és jótékonysági termékek összegét teljes egészében visszafizetik a nevezés fizetésekor használt kártyára.

Az időpontváltozás miatt a rendezőség a visszalépő nevezők létszámától függően a nevezést mind a három távra újra megnyithatja. Erre legkorábban július 23., csütörtök délutántól, a megrendezésről szóló pozitív döntés után kerülhet sor, és a felület a létszámlimit eléréséig, de legkésőbb péntek éjfélig lesz elérhető. Azoknak az indulóknak, akiknek az új időpont is megfelelő, nincsen teendőjük, a nevezésük az összes pótidőpontra érvényes.

Ami az evezős pályabírókat illeti, olyan, evezésben tapasztalattal rendelkező személyek jelentkezését várják, akik szeretnének segédkezni az idei Balaton-átúszás biztonságos lebonyolításában. További információ és jelentkezés: [email protected]

Az új, július 25-i időpont kapcsán még érdemes tudni, hogy, bár egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a szombati lebonyolítás veszélybe kerülhet, ám arra az estre, ismét közbeszólna az időjárás már megvannak a következő esőnapok: július 26., augusztus 1.,2.,8.,9.

Idén is három távra lehetett nevezni. A klasszikus a Révfülp és Balatonboglár közötti 5.2 km-es táv. Aztán ennek a felére is lehet vállalkozni, egy rövidebb körön lehet megtenni a 2.6 km-t. A Balaton-áthúzás keretében nemcsak úszva, hanem evezővel a kézben is megtehető a teljes táv, ez a Yettel Balaton áthúzás, melyen SUP-pal teljesíthető az 5.2 km.

 

 

Legfrissebb hírek

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
Tegnap, 6:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.16. 12:37

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30