csupasport bannerhátsófüves banner

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 17:22
null
A 12. Pezowood Szőlőskörre is rengeteg érdeklődőt várnak a szervezők
A Szőlőskört szeptember 13-án rendezik Balatonszőlősön, ahol lesz lehetőség helyszíni nevezésre.

Érkezik az ősz egyik legkedveltebb és legnépszerűbb futóversenye, a 12. Pezowood Szőlőskör. Az eseményt szeptember 13-án rendezik meg Balatonszőlősön, s ahogy minden esztendőben, most is rengeteg érdeklődőt várnak a szervezők. 

 



„Hétszáz résztvevővel számolunk, ismét telt házas lesz a rendezvényünk – mondta a Csupasportnak Baranyai Máté főszervező. Ráadásul a Szőlőskör egyben a Magyar Ultrafutó Liga nemzeti bajnoksága is lesz, korosztályos győzteseket hirdetünk, ide nagyjából kétszázhetven ultrafutó jelezte már a részvételi szándékát, ami ezen a versenytávon kiemelkedőnek mondható. Összesen tíz korosztályban hirdetünk győztest, és idén először külön kategóriában értékeljük a külhoni magyarokat, van már jelentkezőnk a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is. A helyszínen is lesz lehetőség regisztrálni, mindenkit várunk szeretettel, a helyszíni nevezőkre készülve pluszrendelést adtunk le a különleges emlékérmeinkre.” 

Baranyai Máté



A fő versenytáv szokás szerint az 50 kilométer, de ismét lehet betétszámokra jelentkezni, így 36, 25, 19 és 6 kilométerre is, továbbá gasztronómiai és kulturális programok várják a kilátogatókat. 

 

„Ahogy minden esztendőben, úgy most is rengeteg programmal várjuk az érdeklődőket, de a fő attrakció természetesen a futóverseny. Érdekesség, hogy idén betétszámokat tekintve kevesebb a jelentkező, de ezzel párhuzamosan az ötven kilométeres távra sokkal többen neveztek. Jövőre lesz nyolcvan kilométeres táv is a Szőlőskörön, idén ezt az útvonalat Nemes László ultrafutó világbajnokunk mutatja be úgy, hogy lefutja az ötven kilométert és hozzáteszi még az új versenytáv adta harmincat is. Egyébként Laci az őszi huszonnégy órás világbajnokságra készül, így vélhetően jó felkészülés ez neki.” 

Az 50 kilométeres táv útvonala a szokásos lesz, tehát a Balatonszőlős, Tótvázsony, Barnag, Vöröstó, Mencshely, Dörgicse, Balatonakali, Fövenyes, Balatonudvari, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős szakaszon kell haladniuk a futóknak. 

„Nagy büszkeség nekünk, hogy szeretik az emberek ezt az eseményt, s egyértelműen van létjogosultsága a jövőben is. Az ősz elején minden esztendőben remek lehetőség a versenyzésre, gyönyörű helyszínen sportolhatunk, s nagyszerű összejövetel a futóbarátságok ápolására. Ezúton is köszönjük a támogatóinknak, hogy minden esztendőben magas színvonalú versenyt tudtunk szervezni, illetve azt is, hogy általuk biztosítva van a Szőlőskör jövője.”



 

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
21 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik