Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

– Elitben versenyzett a finnországi spartan Európa-bajnokságon, s a 22.8 kilométeres, közel hatszáz méter szintemelkedéssel megfűszerezett pályán nagyszerűen teljesített. Nagyon kemény volt az Eb?

– Ez már a negyedik Európa-bajnokságom volt, de Finnországban először versenyeztem, így nem tudtam, mire számítsak, milyenek az ottani körülmények – mondta Borza Helga. – Kíváncsi voltam, milyen lesz a terep, milyen pályát alakítanak ki a szervezők. Az előzetes térképen lehetett már látni, hogy kevés a szintemelkedés, ezáltal gyors a pálya, ráadásul feltűnt a rajzon egy síugrósánc is. Szó mi szó, igyekeztek kihasználni a földrajzi adottságokat, s attól függetlenül, hogy nem volt sok szintemelkedés, nehéznek bizonyult a pálya.

– Milyen célt tűzött ki maga elé?

– A top tízbe kerülést, de nagyon sűrű volt a mezőny. Igyekeztem összehasonlítani magam azokkal a lányokkal, akiket ismertem, de voltak olyanok is, akikről nem sokat tudtam. Másodpercek is helyezésekről döntöttek, mindent – így a mezőnyt és a pályát is – egybevetve talán a tizenharmadik hely reálisnak mondható. Teljesen kifutottam magam, nem maradt bennem semmi. 

– Hogyan értékelné a versenyét?

– A gyors rajtot követően jött néhány egyszerűbbnek mondható akadály, majd egy tóban kellett megmártóznunk és kicsit úsznunk. Itt kell kiemelni, hogy nagyon szép környezetben versenyeztünk, tipikus finn vidéki táj vett körbe minket. A Z-fal eléggé csúszott, de sikerült megcsinálnom, bár sok időt vesztegettem el, majd két egyensúlyozós akadályt is elrontottam egymás után, ami miatt értékes perceket veszítettem. A büntetőzés után rátettem egy lapáttal, elkezdtem felzárkózni, jött egy tízen-egynéhány kilométeres szakasz, amelyen alig volt akadály, nagyrészt csak futni kellett. Nem igazán volt ebben a részben emelkedő, jól futható volt, de figyelni kellett, hova lépünk, ugyanis a fenyvesben kidőlt fák és kövek tették izgalmassá a dolgot. Itt age groupban versenyző fiúkkal haladtam együtt, majd több lányt is meg tudtam előzni, aztán jött egy néhány száz méteres úszós rész, amelyet egy farönkkel a kezünkben kellett teljesíteni. Ez nem okozott problémát, ugyanis rendesen begyakoroltam. Ezt követően néhány nehezebb akadályhoz értem, de szerencsére sikerült megoldanom őket, majd a vödörcipelés bonyolultabb volt, mint a CEU-s versenyeken, ugyanis a vödör súlya nehezebb volt az Európa-bajnokságon. Itt mélypontra kerültem, nem éreztem jól magam, nem éreztem azt, hogy haladnék… Sikerült túllendülnöm ezen, majd a fesztiválterületre visszaérve ismét várt ránk jó néhány akadály, majd a sísáncra is fel kellett menni, szerencsére minden elsőre ment. Összességében jó versenyen vagyok túl, tetszett a finn környezet, az úszás jól ment, a pálya pedig gyorsnak bizonyult. A sík pályának is megvan a maga nehézsége, mint ahogyan a szintesnek is. 

– Mi jelentette ezúttal a legnagyobb kihívást?

– A cipelős feladatok. Ezekben még van hova fejlődnöm, de azon vagyok, hogy minden téren egyre jobb legyek. Fontos, hogy minden apró mozdulatnak nagy jelentősége van, itt egy-két perc súlyos helyezésekről dönt. Például az egyik lány a végén kapott egy tízperces időbüntetést, ami miatt több mint tíz hellyel csúszott hátrébb.

– Az Európa-bajnokság után nem sokkal Csehországban versenyzett a CEU Series utolsó megméretésén. Mi következik ezt követően?

– A spartanban most kis pihenőt tartok, legközelebb szeptember közepén a Julian Alps Trail nyolcvan kilométeres távján leszek ott. Itt csak a teljesítésen lesz a hangsúly, az UTMB-indexemnek minél jobbnak kell lennie a jövő évi Lavaredóra való tekintettel. Amolyan élményfutásra készülök. Októberben pedig ismét jön a spartan, hiszen a tervek szerint részt veszek a sprintvilágbajnokságon és a pomázi trifectahétvégén.