Nagy fölénnyel győzött, megvédte világbajnoki címét

Harmadik világbajnoki aranyérmét szerezte az ötvenöt pluszos kategóriában, miután nagyszerű futást bemutatva első helyen ért a célba a bulgáriai masters skyrunning-vb-n. A címvédés volt a célja?

Igen, szerettem volna megvédeni a korosztályos világbajnoki címemet – mondta a Csupasportnak Wermescher Ildikó. – Sokan szurkoltak nekem az aranyéremért, többek között a  Magyar Túrasport- és Terepfutó-szövetség is, amiért nagyon hálás vagyok. Az ellenőrzőpontokon  az MTTSZ-től profi segítőim voltak, akik nemcsak frissítettek, hanem az első kör után informáltak is, hogy van húsz perc előnyöm a második helyezettel szemben. Persze ettől még nem lazítottam, továbbra is tartottam a tempót és igyekeztem a célig egyenletesen futni, így elég nagy fölénnyel sikerült győznöm a korosztályos versenyben. Nagyon jó érzésekkel ért véget az esemény, felemelő volt a magyar himnuszt meghallgatni, s külön gratuláltak, hogy én vagyok az első és egyedüli háromszoros ultrasky-világbajnok.

Milyen volt a verseny, miképp emlékszik vissza rá? 

A verseny előtti napokban akadtak bonyodalmak, bizonytalanságok, s a rossz időjárás miatt sajnos megváltoztatták az útvonalat. Eredetileg hatvan kilométerre és négyezer méter szintemelkedésre készültünk, de végül csak ötvennégy kilométert futottunk háromezer méter szinttel. Hiába a kisebb számok, nem volt könnyű dolgunk így sem, ugyanazt a huszonhét kilométeres kört kétszer abszolváltuk. A kör elején körülbelül hat kilométeren volt ezerötszáz méter szintemelkedés, technikás és helyenként nagyon meredek emelkedőket tartalmazott a pálya. Ezután egy törpefenyőkkel benőtt kétezer méter magas fennsíkon hullámos szakaszok következtek, majd sziklás, köves, vizes, technikás lejtők és erdei utak váltakoztak. Szép kör volt, de a nehéz terep  igencsak igénybe vette  az izomzatot, így kicsit elbizonytalanodtam, hogy a második körre mennyi energiám marad. Mindent összevetve elégedett vagyok a futásommal: nem voltam kirobbanó formában, de az erőmet jól beosztottam és mindkét körön nagyjából egyenletesen haladtam.  

Volt bármiféle nehézség az ötvennégy kilométer alatt?

Nem volt. Az útvonaljelölés jó, a pálya pedig szabad volt. Előzetesen tartottam pásztorkutyáktól és medvéktől, de szerencsére nem találkoztam velük. Szerencsére reggel a rajtnál  már nem esett az eső, és hideg sem volt. Hála a frissítésemnek, a verseny végén is jó volt gyomrom, tudtam enni, úgyhogy ezen a téren is remekül alakult minden. Az egyben ezerötszáz méter szintet nagyon élveztem, a meredek részeken volt erőm, jól tudtam haladni. Viszont a hosszú, lankás, könnyen futható erdei szakaszok fejben kicsit megviseltek, ezeken nem szárnyaltam, lassúnak éreztem magam, de úgy néz ki, hogy ez is bőven belefért.

Ez már a harmadik világbajnoki aranyérme az ötvenöt pluszos kategóriában: miben más ez a medália, mint a többi?
Sokkal jobban izgultam a verseny előtt, mint tavaly vagy azelőtt. Pontosan tudom, hogy az évek múlnak, érzem, a futás, már nem megy úgy, mint korábban. Hatvanesztendősen már egyre nagyobb kihívás a fiatalabb futótársakkal – ez esetben az ötvenöt évesekkel – felvenni a versenyt, de örülök annak, hogy ez most ismét sikerült. A tavalyi portugáliai világbajnokságon például csak harminc kilométer után sikerült a kategóriámban átvenni a vezetést, addig csak üldöztem a portugál és brazil futótársaimat, ráadásul akkor verseny közben kétszer is eltévedtem, aztán a pocsolyákban eltörtem a botom is, szóval kalandos ötvenöt kilométeres verseny volt… A legelső világbajnokságomon a Gran Paradiso Nemzeti Parkban olyan nehéz volt a versenypálya, hogy a korcsoportomban csak egyedül én értem célba. Akkor szintidőtúllépés miatt nagyon sok versenyző kiesett. Az fantasztikus, igazi sky-verseny volt, de nem mindenki bírta és élvezte – én azonban nagyon is. A hatvan kilométeres pálya végig a magas hegyek, sziklák, kövek  között vezetett, települést nem érintve. Ez volt az egyik legszebb és legemlékezetesebb versenyem. Azonban bevallom, a végén szokatlan volt  egyedüli nőként, csak férfiakkal ott állni a dobogón. Mondhatom, hogy mindhárom masters skyrunning-világbajnokság különleges volt számomra, mindegyik más és más élményt tartogatott. Nagyon jó érzés volt, hogy a masters csapattársaimmal együtt állhattam rajthoz, és együtt élhettük át ezeket a versenyeket. Fantasztikus volt megtapasztalni az összetartozást, az egymásra figyelést és az igazi csapatszellemet. Mindezt pedig a Magyar Túrasport- és Terepfutó-szövetség tette lehetővé nekem és a csapatunknak, amiért tényleg nagyon hálás vagyok, és ezúton is köszönöm szépen.

Lesz még versenye ebben az esztendőben?

Idén már nincs tervben verseny, de spontán még valami kisebb helyi kihívás könnyen bejöhet a képbe. Viszont itt a szép ősz, élvezni szeretném a színeket és a hegyeket. Ami a következő esztendőt illeti, még nem döntöttem el, milyen megméretéseken leszek ott, az viszont biztos, hogy a futást nem hagyom abba.

Borítókép: Alexander Valchev