csupasport bannerhátsófüves banner

Izgalmas verseny, nagy hideg – és egy szerencsés győzelem története

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.02.09. 16:04
null
Herczog Anna 01:22:59 órás idővel győzött a nők mezőnyében a Zúzmara Félmaratonon.

– Az eredményeket böngészve látható, hogy szoros versenyben győzött a hölgyek között a Zúzmara Félmaratonon: az aranyérem volt a cél?
– Ez volt az idei első versenyem, még a felkészülési időszakban vagyok, így nem is voltak merész céljaim – mondta a Csupasportnak Herczog Anna. – Azt kiszámoltam, hogy körülbelül milyen gyorsan tudom teljesíteni a távot, de arra  nem gondoltam, hogy biztos nyerek, csupán a saját tempómra figyeltem végig. Nem az első hely megszerzése lebegett a szemem előtt, bár tavaly is én nyertem, és most is szerencsém volt.

– Szerencséje volt?!
– Izgalmasan alakult a futás, mert Hercsel Adél tizenöt-tizenhat kilométerig magabiztosan vezetett, s mögötte a második helyen haladtam. Csak a saját tempómra koncentráltam a hidegben, s a csúszós pályán nem szerettem volna kockázatot vállalni. Nyilvánvalóan nem az egyéni csúcsom megdöntésére mentem. Egyébként már az elején ellépett tőlem Adél, de igazából nem akartam tartani vele a lépést, nekem túl gyors lett volna ez a kezdés. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megáll a frissítőpontoknál. Az egyik lassulásánál megelőztem és elsőként értem be a célba. Utólag kiderült, többször is görcs hátráltatta. Összességében végig egyenletesen futottam, azt pedig tudtam és készültem is rá, hogy a pálya első része nehezebb, mint a második. Nem először vettem részt ezen az eseményen, így tisztában voltam vele, hogy akadnak csúszós részek. A Sashegyi Gepárdokhoz tartozom, a csapatomból többen vettünk részt a versenyen, edzőm, Szabó Gábor a férfiaknál második lett, míg Czucz Bálint harmadik. Illetve el kell még mondanom, akadtak olyanok, akik a végén segítettek tartani a tempót, nekik nagyon szépen köszönöm. 

 

 

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
– A hideg és a csúszós talaj okozott némi nehézséget. Igaz, a szervezők sót szórtak az útra, letakarították, de így is nehéz volt, előfordult, hogy egy-egy befagyott pocsolyájánál figyelni kellett. Sok fordító is volt, és a lépcsők veszélyesek voltak. Nem szeretek hidegben futni, volt nálam kézmelegítő, ami valamelyest javított a helyzeten. Melegben sokkal jobban esik a futás, jól is bírom a hőséget, bár tudom, az ideális futóidő a kettő között van. Most ez volt a feladat, amit sikerült megoldanom. 

– Ha már ilyen jól kezdődött az esztendő, milyen lesz a folytatás?
– Szeretnék néhány országos bajnoki eseményen futni, ilyen lesz például a maratoni és félmaratoni ob. Tavaly részt vettem a hegyifutó félmaratoni világbajnokságon a magyar csapattal, idén remélem, ismét ott lehetek, ám ezúttal az Európa-bajnokságon. Természetesen vannak tervben további versenyek, de mindegyikről még nem döntöttem.

Képek: Zúzmara Félmaraton/Facebook
 

 

Legfrissebb hírek

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
7 órája

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
2026.08.11. 16:44

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48