csupasport bannerhátsófüves banner

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.02.19. 14:01
null
Vadas József 21:05 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD ötkilométeres aszfaltos távján.

Aranyérmet nyert a Garmin WTF COLD öt kilométeres aszfaltos távján: nagy csatában szerezte meg az első helyet?

Érdekes, de a verseny hetében szinte minden nap elképzeltem, ahogy célba érek, vagyis készültem arra, hogy megnyerem a verseny – mondta a Csupasportnak Vadas József. –  Az volt a célom, hogy már az elejétől kezdve koncentráltan fussak, és ha lehetőség adódik rá, rajt-cél győzelmet arassak. Sokat edzettem a télen, szóval a körülmények nem értek váratlanul. Végül nem alakult ki külön csata, az elejétől elöl futottam, de a jeges-csúszós talajon végig valóban koncentrálnom kellett arra, hogy ne legyen semmi gond. Ilyen körülmények között, ilyen rövid távon egyetlen rossz lépés is sokba kerülhetett volna.

Huszonnyolc másodperccel előzte meg a második helyezettet, azaz nem volt nagy a különbség a befutóban... 

A huszonnyolc másodperc nem tűnik ugyan soknak, de a verseny dinamikája alapján nem éreztem, hogy elrontom a végét. Ilyen rövid távon a huszonnyolc másodperc nagyjából száz-százötven méter előnyt jelentett. Viszont tény, hogy végig koncentrálni kellett a jeges talaj miatt, és azért fel kellett futni a kilátóba is, úgyhogy nem volt egyszerű tartani a majd félperces előnyt.

 

 

Mi jelentette a legnagyobb kihívás?

A mentális teher. Az, hogy erősítsem magamban, de ne higgyem el gyorsan, hogy meg is lesz a győzelem. A jeges pályán pillanatnyi kihagyás eséshez vezethetett volna és akkor könnyen ugrott volna az aranyérem.

Az új esztendő sikeresen kezdődött – ilyen jó volt a 2025-ös futóidénye is?

A tavalyi esztendő első fele nagyszerűen sikerült, nagyon jó formában voltam. A nyár viszont megtört, az a nagy meleg nem esett jól a testemnek, lelassított, kizökkentett. Meg kellett tanulnom, hogy vissza kell vennem a tempóból. El kellett fogadnom, nem mehet mindig úgy a futás, ahogyan én szeretném. Aztán ősztől újra élveztem futást és az edzéseket is, teljesítettem több terepultrát is, részt vettem a Salomon Golden Ticket eseményein, és egyéb családias hangulatú versenyeken. A legjobb, legérdekesebb mindig a kihívásokig vezető út. Az edzéseket is ugyanúgy élveztem, mint a versenyeket.

Milyen célokat tűzött ki maga elé?

A fókusz továbbra is a terep- és ultrafutáson lesz, az erdőben érzem igazán jól magam. Persze, azért lesznek aszfaltos versenyeim is, a célom az, hogy sérülésmentesen hozzam le ezt az évet is, és tovább fejlődjek. Még nem végleges a versenynaptáram, ez nagyban függ az ápolói munkámtól, de több hazai és külföldi esemény szerepel a terveim között, mint például a Mátrabérc Trail vagy az Ultra-Trail Hungary Szentlászló távja.

Képek: Runaway/Garmin WTF COLD
 

 

Legfrissebb hírek

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
5 órája

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
Tegnap, 16:44

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48