csupasport bannerhátsófüves banner

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.07.28. 16:29
null
Sánta Norbert 11:31:22 órás idővel harmadik lett az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján.

Harmadik helyen végzett az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján: az érmes helyezés reményében érkezett a versenyre?

Korábban még soha nem vettem részt az UTT-n, ám most edzőversenynek tökéletesen beleillett a programomba – mondta a Csupasportnak Sánta Norbert, aki 11:31:22 órás idővel harmadik lett az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján. – A Spartathlonra készülök, márpedig vélhetően elég meleg lesz ott is, így edzőmmel, Lubics Szilviával úgy gondoltuk az Ultra Tisza-tó jó gyakorlás lehet. Nagyon tetszett a verseny, a segítőm kiválóan tette a dolgát, folyamatosan jegelt és hűtött, a második körben pedig extra löketet adott a szembejövők szurkolása. Szilvi írt egy pulzustervet a tempómhoz, én pedig összeraktam magamnak a frissítésemet. Külön öröm, hogy szinte percre pontosan megterveztem a futásomat, sőt, még két perccel jobbat is mentem. Elsőre dobogós lettem, nagyon jó élményt jelentett az Ultra Tisza-tó.

Milyen volt a verseny?

Erősebb tempóban szerettem volna kezdeni, de a pulzusom nem engedte, így ötpercesben haladtam. A jegelésnek és a frissítésnek köszönhetően ezt az első körön végig tudtam tartani, a várakozásokhoz képest percre pontosan teljesítettem hatvanöt kilométert. A második kör már nem ment olyan gördülékenyen, mint az első, ugyanis hetven és nyolcvanöt kilométer között eléggé rosszul voltam. Előjött valamiféle gyomorprobléma, de szerencsére a folyamatos frissítésnek köszönhetően nem esett vissza a tempóm. Igaz, a táv végén érződött egy kis lassulás, de ezzel számoltam. Nagyon elégedett vagyok, egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen jól sikerül elsőre az Ultra Tisza-tó. Az előzetes tervet teljes mértékben meg tudtam valósítani, a bronzérem pedig csak hab a tortán. 

 

 

Mi volt a legnagyobb nehézség?

Az említett tizenöt kilométeres hullámvölgy. Bár nem stresszeltem, mert pontosan tudtam, hogy sikerül kijönnöm belőle. Az rengeteget segített, hogy Szilvi amint befejezte a körét, visszabiciklizett a tanítványaihoz, és támogatott minket. Velem is jött egy darabig, biztatott, kifejezetten jólesett és lendületet adott a folytatáshoz.

A Spartathlonig hogyan néz ki a naptára?  

Az őszi Spartathlon előtt már nem lesz versenyem, innentől az edzéseken van a hangsúly. Bizakodom, ugyanis remek a formám, és az edzőversenyeken is nagyszerűen ment minden. Kiválóan alakult a Balaton Szupermaraton, az Ultrabalaton és most az Ultra Tisza-tó is. Ez mind jó jel, várom már a Spartathlont. 

 

 


 

 

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
11 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
17 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
Tegnap, 8:18

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.25. 12:44

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
2026.09.24. 11:36

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48