Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Érmes célkitűzéssel ment a Tisza-tóra?
Furcsa, de véletlenül keveredtem oda – mondta a Csupasportnak Hudák Szilvia. – Az előtte lévő hétvégén lett volna egy olaszországi országúti kerékpáros versenyem, de sajnos családi okok miatt nem tudtam elutazni. Éppen ezért keresni akartam valamilyen programot, ahol levezethetem a bennem ragadt energiát – így jött képbe az UTT, amelyen kizárólag két körben gondolkodtam. Tavasszal teljesítettem az Ultrabalatont, s bár tiszacsegei lány vagyok, de még nem kerültem meg a Tisza-tavat, úgyhogy itt volt az ideje. Pontosabban biciklivel már többször is körbementem, de futva még nem. Az időnek tizenhárom órát lőttem be, ez be is jött, ugyanis a nettó ennyi lett, tizenhat perc volt az állásidőm. Helyezésben nem gondolkodtam, úgy voltam vele, ezt majd a mezőny erőssége eldönti. Maximálisan elégedett vagyok az eredményemmel, hiszen kevesebb, mint két héttel a rajt előtt derült ki, hogy egyáltalán ott leszek az eseményen.
Az UTT a nagy meleg miatt is legendásan nehéz verseny – mi volt a tapasztalata?
Korábban voltak már hosszabb futásaim, hiszen az Omszki Ultrán száz kilométert tettem meg, a Balatonfüredi UltraFutó Fesztiválon hat órát mentem, és az Ultrabalatont is teljesítettem már. Mentálisan az volt könnyebbség az UTT-n, hogy tudtam, egy nap alatt befejezhető a verseny, nem kell éjszakában gondolkodni. Az volt a célom, hogy kényelmesen futok, az első kört bemelegítésnek szántam, felmértem a terepet, s úgy voltam vele, ha úgy alakul, a második körön majd versenyzek. Hiába kezdett erősen sok lány, én tartottam magam az előre eltervezett tempóhoz, ráadásul három óra után érkezett meg a kerékpáros kísérőm, aki segített abban, hogy ne kapkodjak az elején. Az első kör után megelőztem a második helyen lévő Nagy Dórát, onnantól pedig azt figyeltem, hogy tartsam az előnyömet a mögöttem lévőkkel szemben. Egyébként a száz kilométert tíz órán belül akartam teljesíteni. Sikerült, kilenc óra ötvenöt perc lett az időm, ami negyven perc javulást jelent az addigi egyéni csúcsomhoz képest. Fontos volt, hogy végig futómozgásban maradjak, nem szerettem volna belesétálni – ez is összejött. Örülök a második helynek, és az egyéni céljaim teljesítésének.

Mi volt a legnagyobb nehézség?
Furcsán hangzik, de semmi, minden kiválóan ment. Másfél héttel a rajt előtt derült ki, hogy indulok az UTT-n, ez idő alatt mindent megtettem, hogy tisztességesen felkészüljek. A legnagyobb melegben edzettem, igyekeztem felkészíteni magam az időjárási viszonyok jelentette nehézségekre. Nem is volt semmilyen problémám a meleggel. A frissítésemet az edzőmmel, Nemes Lászlóval előzetesen megbeszéltük, jól működött. A kísérőmet is minden dicséret megilleti, össze vagyunk már szokva, sok versenyen voltunk együtt. Nagyszerű érzéssel töltött el, hogy a családom várt a célban, meghatódva futottam be.
Milyen versenyek következnek, és milyen célokat tűzött ki a közeljövőre?
Az augusztusi Suhanj 6! lesz a következő versenyem, majd ott leszek a Szőlőskör ötven kilométeres távján és az Isopol Super6-on Veszprémben, és ott a huszonnégy órás számban méretem meg magam. Egyelőre ezek vannak tervben, de spontán még bejöhet a képbe egy-egy verseny.

Borítókép: Ultra Tisza-tó

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló









