Debrecen: egyedülálló egyetemi E-sport Központ nyílt

P. I.P. I.
2022.11.11. 14:23
null
Egyedülálló egyetemi E-sport Központ nyílt Debrecenben (Fotók: Kovács Péter)
Elkészült a Debreceni Egyetem E-sport Központja, amely hazánk legnagyobb és kifejezetten csak az e-sport céljait szolgáló oktatási és sportlétesítménye. Debrecenben az NB I-es labdarúgás kapcsán ismét a nemzetközi porondról beszélnek egy ideje, de lehet, hogy hamarabb lesz világsztárjuk a számítógépek előtt?!  

 

A központot a debreceni Nagyerdei Stadion épületegyüttesében hívták életre, az átadóünnepségét pedig pénteken tartották meg. Speciális intézményről van szó, több teremmel és szobával külön játékegységekre osztva, s még helyet kapott benne egy közvetítői állás is, amely hangszigetelt és akármilyen háttér a kommentárok mögé varázsolható.

„Csaknem háromszázmillió forintból hoztuk létre ezt a hazánkban egyedülálló létesítményt”–mondta el az átadóünnepségen Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, aki hozzátette,egy régóta megálmodott létesítménnyel gazdagodott most a város.“Elsősorban oktatási célokat szolgál majd ez az új központ, amellyel tulajdonképpen a stadion külső karéját teljesen be is lakta az egyetem”–folytatta.

 

Az eseményen részt vettHankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta, mindig jó érzéssel érkezik meg Debrecenbe, hiszen a cívisvárosi egyetemen folyó munka szerinte példamutató országos szinten is, ráadásul nemcsak az oktatás területén, hanem a sportban és most már az e-sportban is. Utóbbi kettőt szerinte érdemes egybe kötni, a lehetőség a cívisvárosban ezentúl adott, reméli, hogy sokan élnek vele, s fogunk még hallani a DVSC vagy a DEAC e-sport-szakosztályának versenyzőiről.

Az átadáson elhangzott, hogyaz e-sport túlmutat a szimpla játékon, hiszenserkenti az agyi kapacitást, a gondolkodást, az új létesítményben pedig már profi körülmények között fejleszthetik mindezen képességeiket a debreceni hallgatók. Az ünnepség zárásaként Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője arról beszélt, hogy a DEAC e-sport- szakosztályának megalakulása óta várták ezt a pillanatot. „Van olyan versenyzőnk, aki világszinten is ér el dobogós eredményeket, megérdemlik ezek a sportolók a profi körülményeket.”

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30