Haaland lett a hős, a Manchester City nyerte meg az ePremier League-et – videó

B. D. K.B. D. K.
2024.03.25. 11:27
A győztes csapat (Fotó: premierleague.com)
Bonanno és Tekkz révén a Manchester City e-sport csapata nyerte meg az ePremier League-et a mögöttünk hagyott hétvégén.

A két mérkőzésből álló döntőben a Manchester City és a Brighton & Hove Albion csapott össze. Az első meccsen Tekkz 1–0-ra legyőzte Jayden Grodent. A másodikon Marley irányításával a Brighton is 1–0-ra nyert, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A 112. percben aztán Erling Haaland furcsa fejes góljával egalizált, és összesítésben előnybe került Bonanno gárdája. 

Az eredmény utána már nem változott, így a manchesteriek 2–1-es összesítéssel diadalmaskodtak.

A csapatokat egyébként nem feltétlenül azok a játékosok alkották, akik a valóságban is képviselik ezeket a klubokat. A Citynél például Thierry Henry és Ruud Gullit is a támadósorban kapott helyet.

Bonanno lett az első olyan e-sportoló, aki három különböző e-bajnokságot is megnyert: az e-Libertadorest, az e-La Ligát és most az e-Premier League-et.

Tekkz pedig most először képviselte a Manchester Cityt. A döntő kapcsán úgy fogalmazott, hogy ennyire még sosem ünnepelt meg semmit.

A TELJES MÉRKŐZÉSEK

 

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
22 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18

Cristiano Ronaldo duplázott, Munoz és Budimir találata is három pontot ért – a 13. játéknap 7 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.24. 06:57
Ezek is érdekelhetik