Tereprali: magyar sikereket hozott a Slovakian Baja versenye

2008.11.10. 06:19
Címkék
Fazekas Károly végzett az első helyen, Szalay Balázs pedig második lett a Slovakian Baja elnevezésű nemzetközi tereprali viadalon.
A kiírással ellentétben szombaton hat, vasárnap pedig kilenc szelektív szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek. Szalay és Bunkoczi az Opel Antara RR-rel rendkívül jó eredményeket produkált, ám a verseny utolsó, 15. szakaszán defektet kapott a páros. Ezzel sok időt veszítettek, annyit mindenképp, hogy az összidejük végül csak a második helyre volt elegendő."Ez a verseny tökéletesen megfelelt arra, hogy teszteljük az autót és persze saját magunkat is. A beállításaink nagyon jól működtek, most már elmondhatjuk, hogy a Dakar-ralinak százszázalékos felkészültséggel tudunk nekivágni"- nyilatkozta honlapján a megfázással bajlódó Szalay a verseny után.A versenyző elmondta, hogy az autó rendben van és útrakész, így a csapat két hét múlva útra kelhet Franciaországba, hogy a járműveket behajózzák az Argentínába tartó kompra.A világ leghosszabb és legnehezebb tereprali versenyének - az előzetes nevezések alapján - az év elején 230 motor, 30 quad, 188 autó és 82 kamion vág majd neki.A mezőny január 3-án, Buenos Airesből rajtol el, és 14 nappal később ott is ér célba. A 2009-es viadal 9574 kilométeres lesz, ebből 5652 km a mért szakasz.

Slovakian Baja

végeredmény
1. Fazekas Károly, Horn Albert (BMWx5) 3:27:43.9 ó
2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara) 3:30:39.1
3. Miroslaw Tokarczyk, Andrzej Korzeniowski (lengyel, Nissan Patrol) 3:31:09.2

Slovakian Baja

végeredmény
1. Fazekas Károly, Horn Albert (BMWx5) 3:27:43.9 ó
2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara) 3:30:39.1
3. Miroslaw Tokarczyk, Andrzej Korzeniowski (lengyel, Nissan Patrol) 3:31:09.2
Legfrissebb hírek

Folytatjuk!

Foci vb 2026
10 perce

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
19 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
26 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
26 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
41 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
51 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik