A földön és a levegőben is volt mit csodálni

Vágólapra másolva!
2009.07.23. 19:30
Címkék
Formula–1-es utcai parádéval indult a Hungaroring Fest elnevezésű rendezvény, amelyet a Magyar Nagydíjjal egy időben vasárnapig rendeznek meg a Budai Várban.
Besenyei Péter most is megmutatta, mit tud
Fotó: Action Images (archív)
Besenyei Péter most is megmutatta, mit tud
Besenyei Péter most is megmutatta, mit tud
Fotó: Action Images (archív)
Besenyei Péter most is megmutatta, mit tud

Már jóval a 18 órára kiírt kezdés előtt óriási tömeg tolongott a kerítések mögött. A programra kilátogatók először Besenyei Péter műrepülő-világbajnok látványos showjában gyönyörködhettek, majd a Formula–1-es nagydíjakon megszokott pilótaparádéhoz hasonlóan nyitott járművön vonult végig Palik László, Christian Danner (korábbi F1-es pilóta, jelenleg az RTL szakkommentátora) és David Coulthard.

Ezután Palik László kezdte a sort az F1-es autóval való száguldásban, a Dísz tér és a Dózsa György tér közötti útvonalon ment – akárcsak a többiek –, ugyanis ezen a szakaszon nincs macskakő, amit ezek a versenyautók köztudottan nem kedvelnek.

A 2.4 km hosszú ideiglenes pályán a túraautózásban és a rali világában otthon mozgó Turán Frigyes is végigszáguldott.

A nézők megcsodálhatták a Bernd Mayländer által vezetett safety cart – a német pilóta ül a Formula–1-es futamok alatt is a biztonsági autó volánjánál –, majd a Palik László által a Dakar-ralin hajtott terepjárót is.
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
18 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
24 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
50 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik