Túraautó: magyar pilóta küzd a dobogóért a spanyol bajnokságban

Vágólapra másolva!
2009.10.30. 17:55
Címkék
A hétvégén az év utolsó megmérettetése vár Michelisz Norbertre. A Zengő Motorsport versenyzője spanyol Seat túrabajnokságban áll rajthoz. A magyar versenyző jelenleg a negyedik helyen áll az összetettben, de még a második hely is elérhető számára.

 

Nincs megállás! Az elmúlt hétvégi, portugáliai European Toring Car Cup (ETCC) futam után nem sok ideje maradt a magyar fiúnak a pihenésre. Csapatával, a Zengő Motorsporttal Spanyolország felé vették az irányt, hogy az idei év utolsó versenyén részt vegyen, a számára igencsak az eseménydús és eredményes évet Montmelóban zárja.

A nemzetközi sajtó által „Poleman" becenévre keresztelt magyar pilótával itt is, mint minden helyszínen számolni kell. A spanyol túrabajnokságban eddig megszerzett 96 pontjával a negyedik helyen áll jelenleg Michelisz, de egy jó szerepléssel még az összetett második helyét is megszerezheti.

A SEAT Leon EuroCup és a magyar SEAT Leon Szuperkupa győztesének nincs nagy szerencséje a spanyol bajnokságban. Jó bajnoki rajt után a féltékeny hazai versenyzőknek köszönhetően több alkalommal a kilökések miatt nem tudott értékes pontokat szerezni.

 

Ez a sorozat Európa egyik legnehezebb nemzeti bajnoksága. Itt minden hétvégén közel negyven autó sorakozik fel a rajtrácsra és három futamban döntik el, hogy ki a legjobb az éppen aktuális versenypályán. Az időmérő edzést és az első két futamot szombaton, a harmadik versenyt vasárnap rendezik.

Legfrissebb hírek

Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
13 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
38 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
40 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik