Tereprali: Talmácsi Gábor bízik Szalay Balázsék sikereiben

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 12:19
Címkék
Talmácsi Gábor sok sikert kíván az Opel Dakar Teamnek az idei versenyszezonhoz. Szalay Balázsékra nehéz idény vár, nagy kihívásokkal, akárcsak Talmára a gyorsasági motoros világbajnokságon. Nem csak ez a közös a két versenyzőben, hanem az is, hogy mindketten a Henkel stratégiai partnerei.

Ezért volt külön öröm Gábor számára, hogy barátja és egyben együttműködő partnere, Németh Ottó lett az Opel Dakar Team csapatvezetője.

„Eredményes évadot kívánok az Opel Dakar Team minden tagjának, melynek vége egy afrikai célba érkezés legyen. Balázsék nemzetközi és országos szinten is nagy megmérettetések előtt állnak, hiszen a Baja-versenyek és az országos bajnoki futamok is erős mezőnnyel rajtolnak az idén. Azt kell, hogy mondjam, Szalayék jól igazoltak, hiszen Németh Ottóval sokat erősödött a csapat. Ottóval régóta jó barátságban vagyok, és remélem, hogy sportvezetőként is olyan sikeres lesz, mint az üzleti életben. Erőt, kitartást kívánok neki, és Balázséknak is a teljes szezonra” – fogalmazott közleményében Talmácsi Gábor.

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 perce

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik