Michelisznek megint nem sikerült a rajt

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 17:21
null
Michelisz mindkét futamon a hetedik helyen ért célba Zolderben
Címkék
Michelisz Norbert ismét nagyon érett versenyzést mutatott be, és ha végre összebarátkozik a TDI Leonnal, akkor a rajtok és a dobogós helyezések is jöhetnek. A magyar versenyző mindkét versenyen a 7. helyen ért célba, és mindkét alkalommal megnyerte az újoncok versenyét.  

Kitűnő versenyt hozott a Túraautó Világbajnokság negyedik állomásának otthont adó Belga Nagydíj. Az első versenyen közvetlenül a rajt után Gené megelőzte Tarquinit, és átvette a vezetést. Előnyét folyamatosan növelte a tavalyi világbajnokkal szemben. Mögöttük Muller, Menu, Monteiro – aki szintén nagyon jól kapta el a rajtot – Huff, Michelisz és Coronel volt az első nyolc sorrendje.

A táv felénél Coronel hibáját kihasználta Priaulx, és megelőzte a holland versenyzőt. Michelisz továbbra is a hetedik helyen állt. Nem voltak nagy előzgetések, de a pálya adottságait ismerve egy apró hiba is több pozíció elvesztésbe kerülhetett. A két Chevy, Müller és Menu nagy csatát folytattak a harmadik helyért, de nem sikerült az előzés.

Az utolsó két körben Andy Priaulx nagy tempóban zárkózott fel Michelisz Norbert mögé, de a Zengő Dension Team versenyző előnye kitartott a végéig, és a hetedik helyen ért célba. Így Michelisz a második futamon az első sorból, a második pozícióból indulhatott. A versenyt a spanyol Gené nyerte Tarquini és Müller előtt.  

A második versenyt újra nagy izgalommal várhattuk, hiszen ott volt az első sorban Priaulx mellett Michelisz Norbert, aki immáron második alkalommal indulhatott ebből a pozícióból az adott hétvége második versenyén. Az első alkalomra jobb nem emlékezni, mert akkor Norbi lefulladt a rajtrácson, és a mezőny végére csúszott vissza. De most újra ott volt, és azt gondolhattuk, ez nem a marrákesi verseny.

A hőn áhított dobogó most ismét ott lobogott Norbi szeme előtt, de 13 kör nagyon hosszú ebben a mezőnyben. A rajt előtt az első futam győztesének, Genének műszaki problémái akadtak, így nem tudott részt venni a győzelemért folyó csatában. A zöld jelzés után a mi szempontunkból bekövetkezett a legrosszabb, és a Zengő Dension Team versenyzője a nyolcadik helyre csúszott vissza.

Priaulx megőrizte vezető helyét, mögötte Huff, Monteiro, Menu, Müller, Tarquini és Farfus zárta az üldözőbolyt. Michelisz a negyedik körre visszazárkózott Farfusra, és megkezdte az üldözést. Az élmezőnyben Priaulx feltartotta a mögötte haladókat és egy nyolcas vonat alakult ki. Az előzés nagyon nehéz ezen a pályán, mert csak két előzési pont adódik a versenyzők előtt. A 12. körben Michelisz előtt összeakaszkodott Farfus és Tarquini. Az ütközetből Farfus jött ki a legrosszabbul, akit Norbinak sikerült megelőznie, és így feljött a hetedik helyre.

Az utolsó körben nagyon összejött a Tarquini, Michelisz, Farfus hármas, de már nem változott közöttük a sorrend. A versenyt Priaulx magabiztosan nyerte, Huff és Monteiro előtt. Michelisz a potversenyben ezzel 26 pontra növelte pontjainak számát. 

A világbajnokságot jelenleg Yvan Muller vezeti 123 pontjával, őt Priaulx (103 pont) és Tarquini (102 pont) követi. Michelisz Norbert 26 pontjával a 11. helyen áll, míg az újoncok számára rendezett Rookie Challenge-en az élre állt.  

A versenybíróság utólag kizárta az első futam győztesét, Jordi Genét, így azt Tarquini nyerte. Michelsiz ezzel a 6.lett. Összetettben így 28 pontos.  

WÉBER ISMÉT DOBOGÓS, ÉS VEZETI A BAJNOKSÁGOT

Tegnap már beszámoltunk egy újabb kiváló eredményről, amelyet Wéber Gábor ért el a SEAT Leon Európa Kupában. A 15. helyről a harmadik helyre zárkózott fel. A mai napon került sor a bajnokság negyedik versenyére, ahol a Zengő Dension Team versenyzője az ötödik helyről indulhatott. A rajtot követően Wéber egy helyet veszített, de még ebben a körben visszavette elvesztett pozícióját, majd megkezdte a felzárkózást. A verseny során két versenyző is kiállni kényszerült előle, és így újabb harmadik helyet zsebelhetett be, amellyel átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben is.

Emlékezhetünk, ez az a sorozat, amelyben tavaly Michelisz Norbert bajnok lett, és most egy újabb magyar vezeti a tabellát. A csapat többi tagjának nem sikerült túl jól ez a zolderi versenyhétvége. Egyiküknek sem sikerült a pontszerzés, bár mindannyian nagyokat küzdöttek. Da Costa a 9., Birizdo a 15., Larini a 16. lett. A Zsille Motorsport versenyzője, Hatvan Bálint nagy versenyben volt a nyolcadik helyért, de végül csúnyán összetörte autóját. A bajnokság itt hat hétvégéből áll, tehát még négy helyszín van hátra, de mindenképp ígéretes Wéber Gábor szereplése.

 

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2 perce

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
5 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
19 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
35 perce

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
57 perce

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik