SEAT León EuroCup: Wébernek már egy 5. hely is elég a bajnoki címhez

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 17:45
Címkék
Wéber Gábornak mindössze egy 5. helyezést kell elérnie vasárnap ahhoz, hogy megszerezze a SEAT León EuroCup bajnoki címét.

Pénteken két szabadedzéssel melegítettek a versenyzők a szombat délelőtti időmérő edzésre. Wéber Gábor hozta a kötelezőt, és a legjobb időt autózta az időmérésen, a vele azonos pontszámmal álló Michael Rossi a 3., Murray a 16. helyről várhatta a folytatást. Az időmérő után Wéber megkapta oscherslebeni büntetését, és az öthelyes visszasorolás miatt a 6. helyről várhatta a zöld jelzést az első futamon. Így Rossi befért az első sorba, és esélyei ebben a pillanatban nagyobbak voltak a végső sikerre, mint a Zengő Dension Team versenyzőjének.

A szombati első futam repülőrajttal indult, Wéber hatodik helye semmiképp sem tűnt biztonságosnak a célegyenes végi első kanyar előtt. A start után, „utolsó pár, előre fuss" elv alapján jöttek előre a versenyzők, és Wéber a második kanyart már a második pozícióból kezdte, Oriola mögött. A magyar versenyző nagyon jól helyezkedett az indulás után, ennek köszönhetően négy pozíciót nyert a rajt utáni tolakodásban.

A harmadik körben De Diego megelőzte Wébert, aki a 3. helyre csúszott vissza. A nagy rivális Rossi autója technikai hiba miatt felmondta a szolgálatot, így Wébernek szép csendben – ami ilyenkor a legnehezebb – „csak" haza kellett hoznia a versenyautót. A többszörös magyar bajnoknak ez nem okozott problémát, és felállhatott a dobogó harmadik fokára, 6 pontra növelve előnyét Rossival szemben. A másik ellenlábas, Murray elveszett a középmezőnyben, a kilencedik helyen ért célba.

A második futam vasárnap délelőtt 11 óra 50-kor kezdődik. Wéber hatpontos előnye annyit jelent, hogy Rossi győzelme esetén is elég lehet neki az ötödik hely. A francia győzelmére most viszonylag sokat fizethetnek a fogadóirodák, Rossi ugyanis az utolsó sorból indulhat a szezonzáró versenyen.

A szezon utolsó versenyét az Eurosport2 vasárnap 11.45-től élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
7 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
47 perce

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető bajnoka

Atlétika
51 perce

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
56 perce

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik