GP3: Kiss Pál Tamás kiválóan kezdte az estorili tesztelést

Vágólapra másolva!
2010.10.15. 14:09
Címkék
Biztató eredményeket ért el Kiss Pál Tamás a GP3-as sorozat portugáliai tesztelésén. A brit Formula Renault kategóriában idén harmadikként záró 19 éves versenyző az első napon a 3., a másodikon a 17. legjobb időt érte el.

„Még most is alig akarom elhinni, hogy csak 23 ezreddel maradtam le az elsőtől, és rögtön az első napon a harmadik leggyorsabb voltam. Nagyon tetszik az autó, élvezetes vezetni, ám be kell vallani, fárasztó. Eddig nem vezettem ilyen erős autót, itt már 3 G gyorsulási erő hat ránk a kanyarokban. A Formula Renault-ban már rég elszálltam volna olyan helyzetekben, amelyekben a GP3-as autó még simán tapad" – mondta a Hell Racing Team pilótája, aki pénteken fejezi be az estorili gyakorlást, és reméli, teszteredményei segítenek abban, hogy állást kapjon a sorozatban.

Legfrissebb hírek

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 perce

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
33 perce

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
1 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
2 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik