Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni

2012.02.06. 18:12
null
Kovács Nikolett a három díjjal
Címkék
Szőke, törékeny hölgy a férfiak világában, egy villámgyors motoros, aki a legutóbbi bajnoki sorozatban is bizonyította tehetségét. Kovács Nikolett harmadik lett a férfiak mezőnyében, nyert a nők között, és a hosszú távú megbízhatósági vb-n, nemzetközi csapatban is bizonyított.

A Magyar Motorsport Szövetség 2011-es bajnoki szezonjának díjkiosztóján, amelyet a Syma csarnokban tartottak meg az összes kétkerekű szakág bajnokainak és helyezettjeinek részvételével, Kovács Nikolett három díjat is átvehetett tavalyi sikereiért.

A női bajnokság – amely a kevés induló miatt ismét kupasorozat lett – értékelését magabiztosan nyerte meg a 29 éves pilóta, akinek saját bevallása szerint nem ez a díj a legkedvesebb.

Harmadik helyen zárt a Superstock600-as kategória bajnoki versengésében, ráadásul egyedüli nőként vette fel a küzdelmet a férfiakkal. Kovács és a második helyezett Péntek László egyaránt 45
pontot gyűjtött, így az utolsó versenyen elért helyezés döntött közöttük, ez pedig 8 századdal utóbbinak kedvezett.

A harmadik elismerés egy különdíj volt a gyorsasági szakág vezetőjétől, Hirtling Gábortól. Az apropó pedig a tavalyi endurance világbajnokság utolsó, katari futamán elért hatodik hely (a világbajnokságról lásd videónkat), amelyet egy női csapat tagjaként ért el a versenyző.

„Izgalmas szezon van mögöttem, ami az anyagi nehézségek ellenére is szép sikereket hozott. A Hungaroringen (1:56.914) és a Pannónia-ringen (2:00.416) is sikerült tovább javítanom a női pályacsúcsot a 600 köbcentiméteres motorommal, amikre szükség is volt, hogy a fiúk közt is meg tudjam állni a helyemet – értékelt Kovács. – Sajnos csak egyetlen Alpok-Adria bajnoki futamon volt lehetőségem elindulni, de ott 10. lettem harminc pasi között a nemzetközi mezőnyben."

WOMEN RIDE

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
38 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
42 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
54 perce

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája