Autósport: a raliversenyek törlése a nehéz év első jele az MNASZ-nél

Vágólapra másolva!
2012.03.26. 12:47
Címkék
Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke szerint nehéz időszak elé néz a magyar autósport. Ennek első jele az Eger-rali kényszerű törlése volt, de elmarad a júniusra tervezett pécsi IRC-verseny is.

„Úgy érzem, az immár egységes szövetség képes lesz úrrá lenni a nehézségeken" – fogalmazott az MNASZ elnöke hétfőn a Hungaroringen megtartott rendezvényen, hangsúlyozva, az egység uralkodik a szervezetben.

A problémás év első jele, hogy az idénynyitó Eger-ralit a rendező visszalépése miatt szombaton és vasárnap nem tartják meg – a tervek szerint később sor kerül rá. A júniusi pécsi IRC-futam viszont biztosan elmarad.

Botka Endre, az MNASZ rali-szakágvezetője azt hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is két célja van szakágnak: a 2012-es szezonra tervezett mind a hat futam megrendezése, egyúttal színvonalas bajnokság lebonyolítása.

Gyulay emellett kiemelte, hogy az új sporttörvény érvénybe lépése számos feladatot ró rájuk.

„Megerősítjük a legális, MNASZ által szervezett versenyeket, ugyanakkor a rendőrséggel, az erdészettel és a Magyar Közúttal összefogva fellépünk a kalózrendezvények ellen – mondta. – Az ez irányú egyeztetések már itt is zajlanak. Ezenkívül az autósport kifehérítése és a rend megteremtése céljából április elsejétől bevezetjük az úgynevezett sportrendszámot a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával. A vizsgabázis az említett dátumtól itt, a Hungaroringen kezdi el a működését, ahol a rendszám megadása mellett az autók műszaki vizsgáztatását is elvégzik."

Az újjáalakult Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe bekerült Gyulay Zsolt, míg a MOB tagja lett az örökös bajnok Ferjáncz Attila. Ez a szövetség elnöke szerint az autósport számára nagyon fontos lépés.

„Azért is fontos az MNASZ képviselete a Magyar Olimpiai Bizottságban, mert itthon mi rendezzük a legtöbb világversenyt. 2012-ben többek között otthont adunk kiemelt rendezvényként a 27. Formula–1 ENI Magyar Nagydíjnak, a Formula–2-es világbajnoki versenynek, a tavaly hatalmas közönségsikert aratott túraautó-világbajnoki futamnak, a Hungarian Baja világkupaversenynek, a Historic, az autókrossz és a ralikrossz Európa-bajnoki futamoknak, és akkor még nem is tettem említést a Renault-világsorozat visszatérő versenyéről" – fogalmazott az MNASZ elnöke.

Legfrissebb hírek

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
18 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
19 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
2 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik