Brad és Bristol: kölcsönös love story

Vágólapra másolva!
2012.03.19. 12:42
null
Brad Keselowskinak nagyon megy Bristolban, tavaly is nyert itt
Címkék
A Nemzeti Sport Online, folytatva a múlt évben elkezdett hagyományt, hétről hétre beszámol a nemzetközi autós és motoros viadalok eseményeiről – mai összeállításunkban a NASCAR Sprint-kupa és az IRC-ralisorozat versenyéről tudósítunk.

NASCAR

Brad Keselowski 232 kört vezetett a félezerből, és a legfontosabb pillanatban is az élen állt Bristolban: a leintéskor. Keselowski ötödik alkalommal diadalmaskodott a NASCAR első számú szériájában, legutóbb (2011) éppen ugyanitt nyert, de akkor nem az első, hanem az évad második itteni futamán.

„Mit mondhatnék? Szeretem Bristolt, és Bristol is szeret engem” – hangzottak a győztes örömszavai.

A bajnoki címvédő Tony Stewart a 14. helyen futott célba (a hajrában nekiment a falnak, villogtak is a sárga fények), a pole-ból rajtoló Greg Biffle pedig előtte eggyel – utóbbi elegendő egységet gyűjtött ahhoz, hogy továbbra is vezesse a pontversenyt. Az egykori Formula–1-es pilótát, Juan Pablo Montoyát a nyolcadik helyen intették le, augusztus óta ez a legjobb eredménye.

TÖMEGKARAMBOL BRISTOLBAN

NASCAR SPRINT-KUPA
Food City 500, a NASCAR-széria 4. versenye, Bristol (500 kör)
1. Brad Keselowski (Dodge) 2:51:52.714 óra
2. Matt Kenseth (Ford) 0.714 mp hátrány
3. Martin Truex Jr. (Toyota) azonos körben
4. Clint Bowyer (Toyota) azonos körben
5. Brian Vickers (Toyota) azonos körben
6. Jeff Burton (Chevrolet) azonos körben
Az élcsoport: 1. Greg Biffle (Ford) 157 pont, 2. Kevin Harvick (Chevrolet) 148, 3. Matt Kenseth 145

IRC

A portugál fennhatóság alatt álló Azori-szigetek után a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre látogatott az Intercontinental Rally Challenge mezőnye. Az idény második versenyén a tavalyi bajnokság második helyezettje, Jan Kopecky szerezte meg a győzelmet, a cseh pilóta hatodszor diadalmaskodott a sorozatban. Másodikként az összetettben vezető, címvédő Andreas Mikkelsen ért célba.

A magyar Puskádi János kilencedik lett, amivel két pontot kasszírozott. Az IRC-futamokon 2009 óta induló veszprémi sofőr 12. IRC-viadalán vett részt, és először került be az első tízbe. Ezúton is gratulálunk neki.

INTERCONTINENTAL RALLY CHALLENGE
Az IRC-ralibajnokság 2. versenye, Spanyolország (Kanári-szigetek)
1. Jan Kopecky (cseh, Skoda) 2:21:46.5 óra
2. Andreas Mikkelsen (norvég, Skoda) 28.3 mp hátrány
3. Luís Monzón (spanyol, Peugeot) 3:13.6 p h.
4. Sepp Wiegand (német, Skoda) 4:32.0 p h.
5. Jonathan Pérez (spanyol, Peugeot) 7:29.3 p h.
6. Joan Vinyes (andorrai, Suzuki) 9:00.3 p h.
…9. Puskádi János (magyar, Skoda) 12:03.3 p h.
Az élcsoport: 1. Andreas Mikkelsen 43 pont, 2. Jan Kopecky 25, 3. Sepp Wiegand 24
Legfrissebb hírek

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
17 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
18 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
2 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik