IndyCar: Barrichello egy évre aláírt, az Indy 500-on is rajthoz áll

2012.03.01. 13:30
Címkék
Egyéves szerződést kötött Rubens Barrichello az IndyCar-bajnokságban szereplő KV-istállóval, amelynél barátja, a szintén brazil Tony Kanaan és a venezuelai Ernesto Viso oldalán versenyez majd. A Formula–1-ből 19 idény után távozó Barrichello mind a 15 versenyen rajthoz áll, azaz az oválpályás viadalokon, köztük az Indy 500-on is indul.

Barrichello a szerződéshez elengedhetetlen szponzort is tudott szerezni, a Brasil Máquinas gépgyár támogatásával szerződött az észak-amerikai szériába, amelynek április 29-ei versenyét Sao Paulóban, Barrichello szülővárosában rendezik meg.

Mint ismeretes, a négyszeres F1-es vb-dobogós Barrichello korábban megígérte feleségének, hogy sohasem fog oválpályán versenyezni, de – gyerekei hathatós segítségével – sikerült meggyőznie Silvana Barrichellót.

Ezzel az is eldőlt, hogy Jean Alesi mellett másik F1-es futamgyőztes is ott lesz az idei Indy 500-on május 27-én.

Legfrissebb hírek

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
14 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
18 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
22 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
40 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
50 perce

Női kosár-vb: a franciák legyőzték Dél-Koreát, így a magyar válogatott továbbjutott

Kosárlabda
1 órája

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
1 órája