Túraautó-vb: Michelisz a 6., Wéber a 17. lett a valenciai időmérőn

2012.03.31. 14:42
null
Michelisz Norbert főleg a második vasárnapi versenytől várhat ó szereplést (Fotó: Zengő Motorsport)
Címkék
Michelisz Norbert a 6. helyen zárt a túraautó-világbajnokság valenciai állomásának időmérő edzésén, így a vasárnapi első futamot a 6., a másodikat az 5. pozícióból kezdi. A Zengő-csapat másik pilótája, Wéber Gábor mindkét viadalt a 17. helyről várja.

 

A Zengő-csapat két pilótája új szélvédővel vágott neki a hétvégének, a csapat ugyanis engedélyt kapott arra, hogy az üveget plexire cserélje, így hét kilóval könnyebbek lettek a versenygépek, ami nagyjából egy tizedmásodperces gyorsulást jelenthet körönként. A BMW a változtatás után is megfelel a súlyhatárnak, azaz nem kell plusz súlyt beépíteni.

A MAGYAROK NYILATKOZATAI

Michelisz Norbert: „Lett volna még esély javítani, de a negyediknél jobb helyre az időm alapján semmiképp nem tudtam volna behozni az autót. Az volt az előnye ennek a taktikának, hogy így a második futamon még előrébbről indulhatok. Ráadásul megspóroltam egy teljes szett gumit, így lesz a második futamra egy garnitúra új gumim, ami előnyömre válhat. Nem vagyok csalódott a hatodik hely miatt, hiszen tudtuk, hogy az időmérő második felébe is nehéz lesz bejutni. Ehhez képest a vártnál könnyebben ment, biztató az eddigi teljesítményünk."

Wéber Gábor: „A szabadedzésekhez képest sokat javult az autó az időmérőre, most volt az eddigi legjobb ezen a hétvégén. A végén viszont kicsit elszámoltuk magunkat. Két körre szerettem volna kimenni, az első kör eleje kifejezetten jó is volt, de megúszott az autó, ezért elvettem, és inkább spóroltam arra, hogy még egy gyors kört tudjak menni. Viszont, amikor befordultam a célegyenesbe, a mérnököm szólt, hogy már kevés az idő, így nem tudtam javítani. Holnap megnézzük, kik vannak körülöttem, kikkel érdemes harcolni a pontokért."

Michelisz délelőtt mindkét szabadedzésen a 7. helyen zárt, Wéber az első tréninget a 18., a másodikat a 22. helyen fejezte be, mert nem találta az autó megfelelő beállításait.

Az időmérőn sem tudott sokat javítani Wéber, az első szakaszban a 17. lett, így nem jutott tovább a második etapba, és vasárnap mindkét versenyt ebből a rajtpozícióból kell kezdenie. Michelisz a 9. helyen jutott tovább a legjobb 12-be. Az idei szabályok szerint a második szakasz első tíz helyezettje az első versenyen az időmérőn kialakult sorrendben rajtol, a másodikban pedig fordítva.

Michelisz a második szakaszban egy mért kört teljesített, míg a riválisok többsége két menetet is vállalt. Ezzel a 6. helyen zárt, ami azt jelenti, hogy az első, repülőrajtos versenyt innen kezdi, a második, álló rajtos futamon pedig az 5. rajtkockából indulhat.

A pole pozíciót a vb-pontversenyben a két monzai futam megnyerése után az élen álló Yvan Muller szerezte meg a Chevrolet Cruze-zal, a második futamot az olasz Stefano D'Aste kezdheti az élről a BMW-vel.

Az időmérőt szombaton az Eurosport2 14 órától, a versenyeket vasárnap 14.15-től, illetve 17 órától az Eurosport élőben közvetíti. A második futamot az m2 is adja élőben.

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
24 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
31 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
33 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
35 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
1 órája

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája