Autósport: Kiss Pál Tamás marad a GP3-ban - hivatalos

2012.04.04. 14:42
Címkék
Kedd este az Atech CRS GP hivatalosan is megerősítette, hogy szerződtette Kiss Pál Tamást a 2012-es GP3-as szezonra. A miskolci versenyző visszatér ahhoz az istállóhoz, amellyel 2009-ben és 2010-ben a brit Formula Renault-sorozatban versenyzett.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a csapathoz, mert nagyon jó munkakapcsolatot építettünk ki korábban – mondta Kiss Pál Tamás. – A tavalyi sikeres évem után jó visszatérni az Atech csapathoz, az eredményes évad végi tesztek és az évad előtti spanyolországi gyakorlás után magabiztosan várom a 2012-es idényt.”

„Természetesen tudom, hogy általában jobb egy alakulatnál maradni egyhuzamban két évig, mert így nagyobb az esély a cím megnyerésére, de jól ismerem az Atech-csapatot, jól dolgoztunk együtt, és nagyon jó a viszonyom a versenymérnökömmel, Mick Cookkal. Biztos vagyok benne, hogy ha továbbra is keményen dolgozunk, nagyon jó esélyünk lesz a bajnoki elsőség elhódítására.”

David Hayle csapatfőnök elégedett Kiss Pál Tamás szerződtetésével, és optimistán nyilatkozott:

„Örülök, hogy Tamás aláírt hozzánk 2012-re. Dolgoztam már vele korábban is, és folyamatosan figyeltem, hogyan fejlődött Mick Cook segítségével mint pilóta. Hiszem, hogy most van a legnagyobb esélyünk megnyerni a bajnoki címet, és arra számítok, hogy Tamás nagy segítség lesz az újoncunknak, Ethan Ringelnek is, aki még csak a második szezont kezdi autóversenyzőként.”

Kiss Pál Tamás 2011-ben szerződött a GP3-as versenysorozatba, megnyerte a Spanyol Nagydíjat, így a kategória első magyar futamgyőztese lett.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
26 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
33 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
35 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
37 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

A szünetig négy gól és Szendrei-dupla: Paks–DVSC 1–3

Labdarúgó NB I
1 órája

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája