GP3: Biztosan én voltam idén a büntetéskirály - Kiss Pál Tamás

2012.09.09. 13:27
Címkék
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Kiss Pál Tamás egy büntetést követően a 15. helyen fejezte be az idényzáró GP3-as monzai második futamot. A magyar versenyző nem ért egyet a versenybírák koncepciójával.

„Meglepődtem volna, ha az utolsó versenyt megúszom büntetés nélkül, úgy gondolom, így volt kerek ez az évad – nevetett kínjában a monzai második futam után Kiss Pál Tamás. – Nem is tudom, miért kaptam a büntetést, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel már. Állítólag a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt büntettek meg, pedig nem előztem a sárga zászló hatálya alatt, és ha javítottam a szektoridőmön, akkor mindenki más is, mert épp egy vonat közepén haladtam.”

„Amúgy a többiek előzhettek négykerekes pályaelhagyással, levághatták kedvükre a sikánt akár többször is, előzhettek sárga zászlónál, nem kaptak semmit, úgyhogy elég érdekesnek tartom a versenybírák koncepcióját. A „ki kapta a legtöbb büntetést az idén?” bajnokságot biztosan megnyertem volna, és mindezt úgy, hogy soha egy versenyen sem törtem össze senkit. Egyszerűen nem tartom korrektnek a versenybírák hozzáállását, úgyhogy már nem is reklamáltam a leintés után, csak gyorsan összepakoltam és eljöttem onnan, mert úgy éreztem, hogy én egy percig sem akarok tovább ott maradni” – mondta el őszintén a magyar pilóta.

„Nemcsak a sorozatos büntetésekből lett elegem, hanem abból is, hogy a második futamon már megint esélyem sem volt harcolni az élmezőnnyel, az egyenesekben folyton egyszerre hárman estek rá a nyakamra, és örültem, ha tartani tudtam a pozíciómat. Evans például úgy ment el mellettem az egyenesben, mint aki szemből jött, pedig higgyék el, én is tövig nyomtam a gázpedált, és elvileg ugyanolyan autóban ülök, mint ő vagy bárki más. A végén volt néhány jó csatánk Cecconnal és Bullerrel, amit élveztem is, és végül sikerült megtartanom velük szemben a 9. helyemet, de előrébb jutni tényleg teljesen reménytelen volt.”

„A mérlegelésnél aztán már a 8. helyen rangsoroltak Vainio büntetése miatt, de még nem mertem örülni az egy pontnak, és jól is tettem, mert hamarosan szóltak is, hogy nem úgy van ám, engem is megbüntetnek – árulta el a miskolci fiatalember, hozzátéve: – Az egyetlen pozitívumot a hétvégémben a magyar szurkolók jelentették, akik a helyszínre is nagy számban kilátogattak, és tudom, hogy otthonról is rengetegen szorítottak értem, amit ez úton is nagyon szépen köszönök mindenkinek.”

Legfrissebb hírek

Női kosár-vb: szombati csoportellenfelünk három negyeden át tartotta a lépést Dél-Koreával

Kosárlabda
5 perce

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
22 perce

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
23 perce

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
55 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2 órája