Győzelmével Pedrosa és Espargaró is közelebb lopódzott

2012.09.30. 15:59
null
Pol Espargaró hazai közönség előtt nyert futamot (Fotó: Reuters)
Címkék
Az üldözők némileg közelebb tudtak lopódzni a gyorsaságimotoros-vb Aragóniai Nagydíja után, amelyen a három éllovas, Sandro Cortese, Marc Márquez és Jorge Lorenzo a második helyen futott be.

A Moto3 kategóriában Luis Salom második győzelmét szerezte meg a szezonban, megelőzve a pontversenyt vezető Sandro Cortesét. Az élen egy nagyobb boly váltogatta egymás között az aktuális vezető pozícióját, végül Salom került ki győztesen a küzdelemből. A nagy vesztes a kieső, és így nullázó Maverick Vinales volt.

Moto2-ben Pol Espargaró hajtott át elsőként a célvonalon, így csökkenteni tudta hátrányát a másodikként célba érő Marc Márquezzel szemben. Ebben a kategóriában sem adták könnyen a sikert, Espargaró csak a vége fele tudott lélegzetvételnyi előnyhöz jutni, míg Márquez és Andrea Iannone küzdött a második helyért, végül az olasz csak a negyedik helyen végzett, Scott Redding bejött elé.

A királykategóriában jól jött el a rajtnál Jorge Lorenzo, míg az első körök legnagyobb ijedtségét Nicky Hayden szolgáltatta, aki miután nem tudta a pályán tartani motorját, még a palánkon is átbukfencezett. Az orvosi központba vitték, ahol kapott egy nyakmerevítőt, de szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül.

A hetedik körben állt az élre Dani Pedrosa, aki egy kis előnyt ki tudott magának harcolni. Végül megszerezte az első helyet, amelynek révén 33 pontosra csökkentette hátrányát Lorenzóhoz képest. Folytatás október második hétvégéjén, Japánban.

HAYDEN BALESETE

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MOTO3
1. Luis Salom spanyol, Kalex KTM 40:56.391
2. Sandro Cortese német, KTM +0.155
3. Jonas Folger német, Kalex KTM +0.362
A PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Sandro Cortese 245
2. Luis Salom 194
3. Maverick Vinales 179
4. Romano Fenati 120
5. Álex Rins 106
6. Denny Kent 83
MOTO2
1. Pol Espargaró spanyol, Kalex 40:25.260
2. Marc Márquez spanyol, Suter +1.447
3. Scott Redding brit, Kalex +1.743
A PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Marc Márquez 258
2. Pol Espargaró 210
3. Andrea Iannone 178
4. Thomas Lüthi 166
5. Scott Redding 131
6. Mika Kallio 110
MOTOGP
1. Dani Pedrosa spanyol, Honda 42:10.444
2. Jorge Lorenzo spanyol, Yamaha +6.472
3. Andrea Dovizioso olasz, Yamaha +11.047
4. Cal Crutchlow brit, Yamaha +11.184
5. Ben Spies amerikai, Yamaha +13.786
6. Alvaro Bautista spanyol, Honda +28.166
7. Jonathan Rea brit, Honda +32.290
8. Valentino Rossi olasz, Ducati +44.432
9. Karel Abraham cseh, Ducati +57.417
10. Aleix Espargaró spanyol, ART +58.863
A PONTVERSENY ÁLLÁSA

1. Jorge Lorenzo

290
2. Dani Pedrosa
257
3. Casey Stoner
186
4. Andrea Dovizioso
179
5. Cal Crutchlow
135
6. Valentino Rossi
128
Legfrissebb hírek

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
34 perce

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
39 perce

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
43 perce

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
44 perce

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
1 órája

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
1 órája