Autósport: magyar sikerek a kamionos Eb-n

2012.10.15. 14:03
Címkék
Kiss Norbert a múlt hétvégi négy versenyből kettőt megnyert a kamionos Európa-bajnokság franciaországi zárófordulójában, így összesen öt futamgyőzelemmel és 98 ponttal a 10. helyen végzett összesítésben.


A magyar Oxxo csapat pilótája – aki a csapat tájékoztatása szerint az új versenykamion építése miatt az év elején több fordulót kihagyni kényszerült – egy héttel korábban, Spanyolországban szintén két sikert aratott, illetve július 1-jén, Nagy-Britanniában is nyert egy futamot.
A magyar Oxxo csapat pilótája – aki a csapat tájékoztatása szerint az új versenykamion építése miatt az év elején több fordulót kihagyni kényszerült – egy héttel korábban, Spanyolországban szintén két sikert aratott, illetve július 1-jén, Nagy-Britanniában is nyert egy futamot.

A 11 fordulóból, azaz 44 versenyből álló Eb-n a német Jochen Hahn diadalmaskodott, megelőzve a spanyol Antonio Albacetét és a cseh Adam Lackót.

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
25 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
31 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
38 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
40 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
55 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
2 órája